Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Kun László: A területi és üzemi munkástanácsok az 1956-os ellenforradalom második szakaszában
A csoport vezetésének tényleges politikai elképzeléseit és céljait a „D szervezeti felépítése és célja” című dokumentum foglalta össze. E tervezet szerint a testület törzse 4 vezetőből, két helyettesből, három csoportvezetőből és egy gépíróból állt volna. Maga a testület két csoportra oszlott: a nyomozók-hírszerzők csoportja az első, a második csoport pedig a karhatalmi alakulat volt. Az előbbi létszámát 10, az utóbbiét 25 főben kívánták megállapítani. A csoport feladataként az ÁVH-sok, sztálinisták, rákosisták felderítését „és teljes azonnali felszámolását”, az új rendőrség tagjainak káderezését jelölték meg. A hírszerző csoport tagjait különleges igazolvánnyal kívánták ellátni, melynek szövegezéséből feltétlenül kitűnik, „hogy az igazolvány tulajdonosa az egész magyar nép, de szűkebben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács rendelkezéseinek megfelelően és érdekeinek védelmében Tcülönleges és titkos’ beosztásban fölé legyen rendelve az összes megyei, községi és vállalati tanácsoknak a rendeltetésének megfelelő hatáskörébe tartozó ügyekben ... a fegyveres alakulatok legyenek kötelezve . . . fegyveresen is rendelkezésére állni”.5 A csoport alapító okmányában megfogalmazottak pontosan tükrözték a Lövei-cso- port és a második Megyei Munkástanács egyes vezetőinek politikai törekvéseit. Ezek ugyanis az alakulatot egy titkos, kommunistaellenes elhárító szervvé kívánták fejleszteni, melynek az államapparátuson belüli rendteremtés lett volna a feladata. Olyan legális alakulatot kezdtek szervezni — jó politikai érzékkel —, mely a megyei tanács épületének belső rendjét biztosította volna, nehogy a 27-i események megismétlődjenek. A csoport kettős tagozódása — nyomozói és karhatalmi részlegre — szintén az álcázást szolgálta, azt, hogy még a csoport valamennyi tagja előtt sem legyen nyilvánvaló a tulajdonképpeni cél. E törekvések két szempontból is érthetőek voltak. Részint október 27-én a harc még nem dőlt el, s a dokumentumban megfogalmazott célokkal kockázatos lett volna a nyilvánosság elé lépni. A másik szempontra maga az alapító dokumentum is felhívja a figyelmet, amikor hangsúlyozza, vigyázni kell, nehogy idő előtt kiszivárogjon a csoport megalakulása, mert az csak a munkát nehezítené. Október 28-án este a csoport végrehajtotta első akcióját. Négy tagja utasítást kapott a miskolci pártbizottság székházának átvizsgálására. A miskolci pártbizottságon — este 8 óra volt ekkor — 11 pártmunkás tartózkodott, közöttük a pártbizottság titkárai. A négy fegyveres fiatalember behatolt az épületbe, átkutatta a nyitva levő szobákat, összeszedték a pártmunkások személyi fegyvereit, elvették jegyzettömbjeiket, átkutatták a fogason levő kabátjaik zsebeit, majd ketten visszamentek jelentéstételre a megyei munkástanácsra, az épületben maradt két fegyveres pedig a pártmunkásokat őrizte. A megyei munkás- tanács vezetőivel folytatott megbeszélés után egy műszaki főhadnagy által vezetett katonai járőr kíséretében ismételten megjelentek a pártbizottságon.6 Az épületben maradt kommunistáknak ezalatt sikerült telefonkapcsolatot teremteni a megyei pártapparátus tagjaival, akiktől segítséget kértek. A segítségre szükség is volt, mert a megyei munkástanácsról kiküldött műszaki főhadnagy — kezében csőre töltött pisztollyal — igazoltatta, majd letartóztatta a pártbizottság munkatársait. A szorongatott helyzetben levő pártmunkásokat végül is Lőrincz Lóránd százados és katonái szabadították ki. Lőrincz százados letartóztatta és a hadosztálytörzsre kísérte az épületben talált fegyvereseket.7 A kocka tehát megfordult, a pártmunkásokat letartóztatni kívánó fegyveresek kerültek őrizetbe, s csak másnap reggel, a munkástanács elnökének közbenjárására engedték őket szabadon.® A kommunistáknak tehát még ekkor is volt annyi erejük, hogy az ilyen akciókat keresztülhúzzák. Mindezek mellett azonban nem is annyira maga az akció volt figyelemre méltó, hanem a politikai helyzet, melyet tükrözött: az a körülmény ugyanis, hogy a 218
