Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Beránné Nemes Éva: Adatok a felszabadulás és a demokratikus átalakulás kezdeteinek történetéhez Miskolcon és Borsodban
A diósgyőri MÓKÁN sokirányú tevékenységére mutat például egy felhívás a Diósgyőri Szénbánya Rt. igazgatóságához a bányamunkások bérének megállapításáról, egy utazási engedély, amelyet saját hatáskörében kiadott, valamint az is, hogy a diósgyőri főjegyző a MÓKÁN intézkedését kérte például a gyógyszertár, más alkalommal a mozi helyreállítására.46 Legeredményesebb tevékenysége alakosság által jogtalanul elhurcolt üzemi felszerelések és raktári készletek összegyűjtése volt. A működésére jellemző öntevékenység az élet megindulásában számos más eredményt is hozott, ugyanakkor — különösen az esetenként előforduló önkényes intézkedések következtében — gyakran összeütközésbe került a közigazgatási szervekkel és a vállalatok vezetőségével. A miskolci—diósgyőri MÓKÁN tagjai a környező 18—20 községben is megszervezték a MOKAN-alakulatokat.47 Ezek tevékenysége, hatásköre igen eltérő, annak függvénye volt, hogy akik kezdeményezték, milyen politikai tapasztalatokkal rendelkeztek. A községi alakulatokban eléggé általános, hogy ha már létrejött, nem szorítkozott a karhatalmi feladatokra, hanem a község irányítását igyekezett kézbevenni. A társadalmi, politikai és gazdasági élet központi szerveinek megszilárdulása folyamán a MÓKÁN egyre veszített jelentőségéből, majd a rendőrség újjászervezése után feloszlatták. Tagjai közül sokan a rendőrség kötelékébe, mások az új hadsereg szerveződésekor a honvédség soraiba léptek. Februárban, amikor már megkezdődött a közhivatalokban az illetmények kifizetése, Zalányi számvevőségi főnök a következő indokkal ajánlotta a MOKAN-tagok ellátmányának rendezését: „A MÓKÁN-alakulat emberei karhatalmi, rendőri szolgálatot teljesítettek, éspedig önként, a legnehezebb időben. Méltányos, hogy szolgálatukért díjazásban részesüljenek.” A legkisebb karhatalmi illetményt, segédrendőri díjat kaptak.48 Az élet megindulása az ipari üzemekben A felszabadulás idején az ipari üzemeket a Vörös Hadsereg katonai parancsnoksága vette át, hogy a helyreállítás és a termelés megindításának ellenőrzésével biztosítsa ezeknek a front szolgálatába állítását. Mind az állami, mind a magántőkés üzemek vezetését az addigi igazgatóra, vagy annak távozása esetén a helyben maradt műszaki vezetők valamelyikére bizta. A munkások az első napokban visszamentek munkahelyükre, s megkezdték a romok eltakarítását, a küzdelmet a helyreállításért, a termelés feltételeinek megteremtéséért. A munkásság alapvető érdekei és a Vörös Hadsereg célkitűzései a fasizmus teljes megsemmisítésére teljesen egybeestek, attól függetlenül, hogy a különböző rétegei ezt mennyire ismerték fel. A helyreállítás és a termelés megindítása a Vörös Hadsereg számára a front parancsa volt, de ez az adott időben egyúttal a lerombolt ország talpraállításának a kezdetét, a munkaalkalmat és a jövő kenyérkereset alapjait is jelentette. Emellett - minthogy a szovjet katonai parancsnokságok az üzemekben segítették az élelmezés megszervezését — a munkásság közvetlenül is érdekeltté vált abban, hogy megkezdje a munkát. A munkásság magatartását ezek a körülmények határozták meg, ugyanakkor a kezdettől megfigyelhető munkalendület, kezdeményező készség, rendkívüli áldozatvállalás és lemondás az előbbieken kívül más, mélyebben fekvő okokra mutat. Elsősorban arról a politikai változásról van szó, amely a munkások soraiban a felszabadulás folyamatában végbement. Ismert, hogy a fasiszta propaganda a munkásság egyes rétegeiben sem volt hatástalan. De a megtévesztett munkásoknak egy kis része elmenekült, más része viszont, miután csalódott és becsapottnak érezte magát, a helyén maradt, s 176
