Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Takács Béla: A sárospataki diáktűzoltóság története a XVIII-XIX. században
A diáktűzoltóság XVIII. századi történetére vonatkozólag több adatot nem találtunk, de hogy élt és működött, sőt továbbfejlődött, bizonyítja egy 1801-ből származó levél, amely már nem általánosságban beszél a tűzoltószerekről, hanem kifejezetten a vízipuskáról, „electricus conductorról”, illetve villámhárítóról tesz említést. Szombathi János vette pártfogásba a XIX. század elején a tűzoltó ifjak ügyét. Valószínűleg elégtelennek tartotta a felszerelést, ezért a kívánalmaknak megfelelően korszerűsíteni akarta. Ebben az ügyben kereste fel Vay Józsefet, az iskola világi főgondnokát. Levelében a többi között ezeket írja: „Nem tsak a Collegiumon kívül a Városonn, hanem magában is a tűz gyakor Ízben megesett, s ezután is meg-eshető szerencsétlenségeknek meggondolása, bennünket arra kötelez, hogy az ilyetén káros eseteknek, a mennyire lehet elhárítása, vagy legalább kisebbítésére szolgáló eszközöknek, nevezetesen valamelly vizipuskának és electricus conductornak készíttetésének aránt mi is gondoskodjunk. Mellyre nézve, oskolai egész székünk nevében kérem méltóztasson az említett eszközöknek Oskolánk számára lejendő készíttetését s megszereztetését hathatósan eszközölni.”32 A bőrvedrekkel, vasvillákkal és csáklyákkal szemben a vízipuskák használata kétségkívül haladást jelentett. Bár a vízipuskák hatótávolsága rendkívül kicsiny volt, mindenesetre messzebbre tudták vele a vizet fecskendezni, mintha vödörből öntötték volna. A vízipuskák egyszerű szívó-nyomó szerkezettel ellátott fafecskendők voltak. Ebből a kis kézi tűzoltó eszközből fejlődött ki a későbbi évek folyamán a nagyobb űrtartalmú, kereken járó, több embert foglalkoztató és nagyobb hatótávolságú vízipuska vagy kocsifecskendő, latinos néven „machina”. Ugyancsak a tűzvédelmet szolgálta a Szombathi János által, az iskola épületeire felszerelendő electricus conductor, illetve villámhárító. Szombathi János kérését az iskola főhatósága részben teljesítette, és közölte a kollégiummal: „Egy nagyobb és 3 vagy 4 apróbb Vizi Puskák fognak minél elébb beszereztetni. A conductor készítése pedig akkorra halasztatik, midőn a Collegiumnak a mostaninál magasabb épületei el-készülnek.”33 A vízipuskákat és egyéb tűzoltó felszereléseket az 1772-ben épült Berna-sor nyugati végén levő földszintes toladéképületben helyezték el. A XIX. század végéig ebben a helyiségben volt a tűzoltószertár. A pataki diáktűzoltóság tehát a kor kívánalmainak megfelelő eszközökkel végezhette munkáját. Hogy valóban végezte, mégpedig dicséretes módon, idézzük a városi tanács jegyzőkönyvének 1835-ből származó egyik részletét, amely elmondja, hogy a Körösi-féle korcsma leégése alkalmából a város bizottságot küldött ki a gyulladás okának kivizsgálására. A tűzesettel kapcsolatban a tanács megállapítja, hogy „az itt lévő Ns. Collegium ifjai közül Rátkai András 3-ik évű togás diák és Anderko Tamás, Horváth István logicusok magokat kitetzőleg kitüntették az említett korcsma oltásánál. Mind a Szabad Városi polgárok, mind a Ns. Collegiumbeli ifjúság az illy esetekbe továbbra is tejendő szolgálatjok serkentése végett, Rátkai András 3-ik évű togátusnak egy császári arany, Anderko Tamás és Horváth István logicusnak pedig fejenként egy-egy 2 forintos tallér in natura kiadatni rendeltetett.”34 Közben a kollégium új épületei is elkészültek, a tetőkre felszerelték az electricus conductorokat, a villámcsapás tehát nem okozhatott tüzet a kollégiumban. Azonban a közel negyven éve kapott vízipuskák elavultak, az iskolának az építkezésekkel járó tetemes kiadások miatt nem volt pénze újak vásárlására, legfeljebb a rongált szerek kijavítására. Ezért a város veszi kezébe a felszerelések pótlásának és beszerzésének ügyét, mégpedig.úgy, hogy 1840-ben felszólítja a kollégiumot és a vár akkori birtokosát, herceg Bretzenheim Károlyt, hogy a várossal közösen szerezzenek be egy nagy vízipuskát.3 5 15
