Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
járásban e réteget már jórészt felszívta az ipar, az edelényi járásból viszont (ahol arányuk 33,4%) elvitte a kivándorlás, összességében megállapíthatjuk, hogy az ipari körzetekben a gazdálkodásra képes parasztnépesség marad a mezőgazdaságban. Arra nézve, hogy az iparba azon rétegek mennek elsősorban, melyeknek nincsenek otthoni kötöttségeik, jelzi az is, hogy a napszámosok közül az ózdi (39,7%) és a sajószentpéteri járásban (41,4%) rendelkeznek legtöbben házzal. Két olyan jelenséggel kell még foglalkoznunk, mely szorosan összefügg a társadalmi szerkezet változásával. A nagyipar térhódításával párhuzamosan már a századfordulón jelentkezik a kereső népesség arányának fokozatos csökkenése. Miközben országosan a kereső férfiak aránya 1890 és 1910 között két százalékkal növekszik, Borsodban változatlan maradt: a nők között pedig az országos 4,6%-os csökkenés helyett 12,1%-os a csökkenés. A dolgozó nők abszolút száma is csökken. Ennek alapvető oka, hogy az ipari foglalkozás esetén legtöbbször csak egy kereső volt a családban, míg a mezőgazdaságban foglalkozóknál a feleség is dolgozónak számított. A kereső népesség arányait tekintve még további néhány megjegyzést tehetünk. Bár Miskolcon a kereső nők aránya viszonylag magasabb (1910-ben 24,7%), ez lényegesen kisebb arányú, mint ami az ország városaira általában jellemző (31,5%). Egyébként Miskolcon a kereső férfiak aránya is kisebb (67,6%), mint az ország városaiban általában (70,5%). Ez a járadékos réteg növekvő arányát is jelzi. A megye arányait figyelembe véve ugyancsak azt látjuk, hogy a keresők aránya mindkét nemnél elmarad a megyék országos átlagától (férfiak 64,9%, nők 20%). Mindennek folyamányaként Borsod megyében (Miskolc nélkül) 1900-ban minden száz keresőre 141 eltartott jutott, Miskolcon pedig 123. Az arányok 1910-re tovább romlanak, s már 155 eltartott jut száz keresőre. Miskolcon — főleg a könnyűipari üzemek létesítésének hatásaként — a helyzet lényegesen javul, s a száz keresőre jutó eltartottak száma 116-ra csökken. A másik jelenség a természetes szaporodás aránya, mely több tényezőtől meghatározva rendkívül tarka képet nyújt. A század első évtizedében legmagasabb az ózdi (16,6%) és a mezőkövesdi (15,2%), valamint a miskolci járásban (15,2%). Az eredmény közel azonos, de a feltételek lényeges különbségének talaján. Közepes az edelényi (12,6%) és a sajószentpéteri (11,9%) járásokban, alacsony a mezőcsáti járásban (10,6%) és Miskolcon (7,5%). A két utóbbi helyen a feltételek újra igen eltérőek, bár a folyamatok mélyén az okok jellegüket tekintve (kistulajdonosi hatások) azonosak. Az „egyke” ebben a korszakban kezd társadalmi jelenséggé válni. A népesség nemzetiségi és vallási megoszlása A megye népességének vázolt növekedése, a migráció jelentősen hatott a nemzetiségi és vallási megoszlásra is. Borsod megye népessége — eltekintve a bevándorlástól — kizárólag magyar anyanyelvű volt. A migráció irányából fakadóan a nem magyar anyanyelvű népesség 1900-ban már jelentősnek mondható. Mivel tömörülésük egy-egy szűkebb területre koncentrálódott (az ipari és mezőgazdasági telepítések nyomán), az egyes helyeken meghatározó tényezőkké váltak. A telepítések azt jelentik, hogy az adott terület általában homogén nemzetiségi és vallási állapota felborul. Az új népesség mindkét tekintetben „idegen testként” ékelődik a tradicionális népességbe. A telepítések irányából következően a gyár- és bányatelepeken jelentős számú (2-3000 fő) német anyanyelvű népesség koncentrálódott. A legnagyobb számmal szlovák (tót) népesség települt Borsod megyébe; számuk 1900-ban elérte a tízezret.63 A betelepüléssel a vallási megoszlásban is változások állnak be. Miskolc felduzzadásával párhu157
