Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Lehoczky Alfréd: Az ipari létszám alakulása és megoszlásának fő vonásai Borsod megyében a századforduló körül
A kivándorlás és hatása a munkaerőhelyzetre a század elején Az ipar fejlődésének az a dinamizmusa, mely a század utolsó évtizedében jellemző volt, a századfordulón kibontakozó gazdasági válság hatására megtörik, s ez a munkáslétszám alakulására is közvetlenül hatott. A monopolista tendenciák uralkodóvá válása — a megyében meghatározó szerepet játszó két iparágban, a vasgyártásban és a szénbányászatban — tovább motiválták a fejlődést, a kivándorlás pedig új elemekkel tette még bonyolultabbá a helyzetet. A fenti tényezők egymással való kölcsönhatását alapvetően így summázhatjuk: a válság következtében a meglevő munkáslétszám egy jelentős része munkanélkülivé vált megyénkben, hatására ugrásszerűen növekszik a kivándorlók száma, ez a válságot követő mérsékelt fejlődés közepette észrevehető munkáshiányt produkált, amit aztán idegen munkaerő-toborzással igyekeztek ellensúlyozni. A kivándorlás így az ipar munkaerő-szükségletének biztosításában jelentős tényezővé vált. Mi e helyen nem kívánunk részletesen foglalkozni a kivándorlás kérdésével, csak azokkal a problémákkal, melyek témánkat közvetlenül érintik. Mindenekelőtt arra a látszólagos (de csak látszólagos) ellentmondásra térünk ki, hogy miközben Borsod megyében szembetűnő munkaerőhiány volt, e megyéből is tömegesen vándoroltak ki Amerikába. Borsod megye azért is kedvező terület a kérdés vizsgálatára, mert egy viszonylag szűk régión belül a hatótényezők teljes skálája felfejthető. A borsodi példa mind a tagadás, mind az állítás szintjén bizonyítja, hogy a kivándorlás alapvetően a magyar földbirtok-szerkezet következménye (életképes kisbirtokosság hiánya), mert ahhoz, hogy az ipar a mezőgazdaságból szükségszerűen felszabaduló népességet felszívja, olyan állapotnak kellett volna lennie, mint amilyen például az ózdi körzetre volt jellemző (a népesség 50%-a ipari dolgozó). Ilyen helyzet pedig még a legvér- mesebb remények alapján sem képzelhető el a századelő Magyarországán. A kivándorlásról szóló és különböző forrásokból származó adatok igen tarka, egymástól eltérő képet mutatnak. A kiváltott útlevelek (amit az alispáni hivatal tart számon), valamint a hivatalosan országot elhagyók (Fiúmén keresztül) és a valóságos kivándorlók száma jelentősen eltérnek egymástól, a tendenciákra és a fő arányokra azonban jól rávilágítanak.2® A kivándorlás a 19. század utolsó évtizedében is jelentkezett már, tömegméretű jelenséggé azonban csak a század elején vált. Először az Iparkamara 1890-es jelentésében tűnik fel erőteljesebben. Elsősorban az edelényi és miskolci járásban volt tapasztalható. Vele párhuzamosan nyomban jelentkezik a napszámbér emelkedése is. Az Iparkamara jelentése szerint hatására 10%-kal szemben Borsod megyében 12,03%-kal emelkedtek a napszámbérek.29 A kivándorlás a megye egyes körzeteit nem azonos mértékben érintette. Mindvégig legerősebb góca a kivándorlásnak az edelényi járás, ezen belül is Szendrő község.30 Ezt a miskolci és a mezőkövesdi járás követi hasonló erősséggel, ahol 1903-tól vesz lendületet a kivándorlás, majd a sajószentpéteri, a mezőcsáti és az ózdi járás következik. A kivándorlás területi jellemzői fontos eligazítást adnak számunkra az ipar és mezőgazdaság köl- csönviszonyát illetően. 1904 végén az alispáni hivatal adatai szerint 6138 fő élt Amerikában. Ebben az évben egyszerűsítették az útlevelek kiadását (a belügyminisztérium hatásköréből az alispán hatáskörébe adták át), aminek hatására felszökött az útlevelet kérők száma. A rendelet életbe léptetését megelőző két hónap alatt 1084 útlevelet adtak ki, míg a további öt hónap alatt 2282-t. A sort ebben az évben az edelényi járás vezeti (764 fő), ezt a miskolci (400), mezőkövesdi (207), mezőcsáti (160), sajószentpéteri járás (158), Miskolc város 149
