Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)

Varga Gáborné: A miskolci városi zenekar megalapítása és a fennmaradásáért folytatott küzdelem 1914-ig

mozgalom is hallat magáról: a Szociáldemokrata párt nagygyűlést, népgyűlést rendez, és már munkássztrájkok is jelzik a lappangó erőt.16

A város szellemi élete kibontakozóban van. Segíti és szervezi a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület. Az egyesület igyekszik összefogni a város leghaladóbb, legáldozatkészebb polgárait, mindazokat, akiknek szívügye a város kulturális életének fejlesztése. Az Egyesület, élén Balogh Bertalannal, fáradságot nem ismerve sok országos kezdeményezést indít el.

A zenei élet felvirágoztatására hangversenyeket rendeznek rendszeresen, zenekart hoznak létre, később megszervezik a Felvidéki Zeneszövetséget, amely az egész Észak- Magyarországon hangversenyeket szervez. A képzőművészeti élet fejlesztésére Vándortárlatot rendeznek, amely Gyöngyöstől Eperjesig nagyszerű kiállításokat mutat be. Úgyszólván a semmiből létrehozták a mai Herman Ottó Múzeumot Gálffy Ignác vezetésével. Ősrégészeti leletei már az első években nagyhírűvé tették az intézményt. Az ásatásokat nem kisebb tudósok végezték, mint Herman Ottó és Kadics Ottokár. Könyvtárakat teremtettek, analfabéta tanfolyamokat vezettek, munkásgimnáziumot működtettek, Szabadegyetemet tartottak fenn. Az egyesületben dolgozó polgárok szellemmel és ügyszeretettel igyekeztek a hiányzó kulturális feltételeket pótolni.

Noha Miskolc lélekszáma ez időben már meghaladta a kicsit mindig rivális Kassáét, a kulturális élethez szükséges tárgyi feltételek nagyon szegények voltak. A 3 középiskolán kívül csak a színház létezett. A hangversenyeket, képkiállításokat a Megyeházán és Városházán kényszerültek megrendezni. A jó szándékú — bár érthetően kicsit türelmetlen — polgárok tennivágyása gyakran a városi vezetés szűkkeblűségébe ütközött. Az Egyesület a zeneiskolai igazgató törekvéseinek és célkitűzéseinek nagy társadalmi támaszt nyújtott.

Zenei célkitűzésük volt a „magasabb zenének népszerűsítése”. Hangversenyekkel, felolvasásokkal, zenei ismeretterjesztő előadásokkal fáradhatatlanul nevelték Miskolc polgárait. Munkájuk eredménye már 2—3 év múlva érezhető volt. 1904-ben már ez olvasható évkönyvükben: „Csodálatos, itt Miskolcon, ahol azelőtt a hangversenyek legtöbb esetben anyagi, de erkölcsi kudarccal is zárultak — közönsége hangversenyeinknek nagy számban voltak, sőt voltak hangversenyek, amikor a közönséget alig bírtuk elhelyezni.”17 A zenei életet figyelték, szervezték, segítették, ha szükséges volt, véleményüket eljuttatták a város vezetéséhez.

A városi zeneiskola nevelő hatása viszonylag hamar jelentkezett. A zeneiskola még nem tudhatta az Egyesület zenei célkitűzéseit segíteni, mert egyelőre csak hegedűsöket tanított, mélyvonósokat nem. Ezért az egyesület vezetősége a következő átiratot küldte a városi tanácsnak: „Örömmel jelenthetjük, hogy a városi zeneiskola hatásai már szembe- tűnőleg jelentkeznek. — Felhívjuk a Városi Tanács figyelmét azon körülményre, hogy mindaddig, amíg a zeneiskolában cselló tanszék léttesitettni nem fog, úgy magánakaz iskolának, mint a mi zenei törekvéseinknek teljes mértékben való érvényesüléséről szó sem lehet.”18 Törekvésük eredményeként 1905-ben ideiglenesen Recht Sándort, később Lehr Antalt bízták meg csellóoktatással.

Az egyesület rajta tartotta a figyelmét az országos zenei érverésen. A századforduló évei a magyar népdalkutatás úttörő jelentőségű munkáját indították el. 1905-ben Bartók megkezdi népdalgyűjtő munkáját Békés megyében, Kodály Zoltán a Mátyusföldet járja. A Közművelődési Egyesület kérésére Vikár Béla Borsodban gyűjt, eredménye a Szőcs Marcsa cimű népballada volt. Erről — és a népdalkutatásról általában — egy közművelődési estélyen számolt be.19

Miskolc ez időbeni kulturális — de főleg zenei életének összevetése az országos tapasztalatokkal — a város javára billenti a mérleget. 1906-ban Pécsett a Szabadtanítás Kongresszusán Sztojanovits Jenő előadást tartott: Állami feladatok a zeneoktatás címmel.

118