Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Nemcsik Pál: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fekete könyvei, 1902—1940
munkaadó és munkavállaló számára egyaránt megfelelőbb rendszert kiépíteni az adott viszonyok között szinte lehetetlen lett Volna. A rimái munkásviszonyok ilyen egyoldalú láttatása a valóságos helyzet pontatlan értékeléséhez vezetett. Ezt az egyoldalú tájékozottságot próbálja korrigálni az a néhány tanulmány, amely a korszak munkásviszonyait a munkásság érdekeinek a szemszögéből vizsgálja.9 Örvendetes az olyan tanulmányok megjelenése, amelyek az írásos emlékanyagot szerencsésen vetik egybe a szájhagyomány anyagával és áthidalják azt az űrt, ami az előbb bemutatott legális publikációk nyomán támad bennünk. Mondhatnám, hogy a véletlen juttatta kezembe a rimái munkásság munkakörülményeinek vizsgálatához számtalan hasznos adatot tartalmazó dokumentumokat, az úgynevezett „fekete könyvieket. A vasasszakszervezet megalakulásának századik évfordulója alkalmából ismerkedtem a Borsodnádasdi Lemezgyár Irattárának anyagával. Ekkor bukkantam rá a két dokumentumra, amelyeket a köznyelv „fekete könyvieknek bélyegzett meg. Az anyag publikálása lehetőséget nyújt számomra ahhoz, hogy a Rima érdekeltségét kutató helytörténészek adósságából törlesszek valamit. Tudtunk ugyanis már korábban ezeknek a dokumentumoknak a létezéséről. 1945 óta adva voltak ezek a kötetek, de még a helytörténeti témakörben mozgó tanulmányok is csak érintőleg tettek róluk említést. Utaltak azok létére, de tartalmukat a történelmi hitelesség mércéjével nem mérték és nem taglalták. Bárczy az üzemtörténeti tanulmánykötetében csak néhány adatot említ a nádasdi kötetből az 1902—1912 közötti évekből.10 Ugyanígy a társulat összes ágaira vonatkozó dokumentumból kizárólag a sztrájkra, bérmozgalmakra, szociális tanok terjesztésére utaló adatokat emeli ki. Az indokoknak ez a csoportja azonban csupán egy része az egésznek. Egyoldalú bemutatása arra enged következtetni, hogy a rimái munkásság zöme sztrájkolt, bérmozgalmat szervezett, forradalomra fogékonyabb volt, mint a magyar munkásság más rétege. Holott más forrásokból az a kép rajzolódik ki, hogy „Az üzemek életében 1918 elejére döntő politikai erővé fejlődött a munkásság, azonban mindenekelőtt összetételének és vezetésének alakulásánál fogva, politikai cselekvőképessége tekintetében nem volt homogén”.1 1 Bírta is kárhoztatja az RMST „előrelátó” munkáspolitikáját, amely gátja volt az ózdi munkásmozgalom fejlődésének.12 A „fekete könyvekéről az írásbeli munkák csak érintőleg szóltak, és azokat csak egy szempontból mutatták be. Indokolt tehát az a törekvés, hogy a témát önálló tanulmányban, a könyvek formai és tartalmi sajátosságainak részletes elemzésével fejtsem ki, és tegyem a téma kutatóinak újabb forrásanyagává. Más szempontból is fontosnak tartom az anyag publikálását. A Rima üzemeinek egy része a Horthy-rendszer időszakában a szomszédos Csehszlovákia területén helyezkedett el. A dokumentumok azoknak az üzemeknek a munkásviszonyaira is szolgáltatnak anyagot, amelyek 1920 után Csehszlovákiához tartoztak. A dokumentumok anyagának feldolgozása során feltétlenül utalnom kell erre az adottságra, a rimái munkásság területi, nemzetiségi megosztottságára, az ebből fakadó nehézségekre, és ugyanakkor a kölcsönhatásokra is, amelyek többek között a munkásmozgalom alakulására gyakoroltak pozitív hatást, és csökkentették a munkásság nemzetiségi megoszlása miatt a dualizmus kori nemzetiségi politika retrográd hatásrendszerét. Ily módon a magyar és csehszlovák területen működő ipari üzemek munkásságára egyaránt jellemző adatok kerülnek napvilágra, és mindkét ország üzemtörténetírói, hely- történészei számára megismerhetővé válnak. 72
