Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Varga Gáborné: A Diósgyőr-vasgyári Vasas Dalárda szerepe a vasgyári munkásság művelődésében
Ettől többet azonban „atyai gondoskodás” nem engedélyezett. Hiába kereste meg a Borsod-Mískolci Közművelődési Egyesület 1908-ban a gyár igazgatóságát munkásgimnázium létrehozása ügyében —, elzárkóztak előle, csakúgy, mint a polgári iskola létrehozásától. Az oktatásügy a felszabadulásig ezen a jó színvonalon, de változatlan maradt. Középiskola csak a felszabadulás után került a vasgyárba. A munkások tanulni vágyó gyermekei a miskolci középiskolákat látogatták olyan arányban, ahogy arról Földes Ferenc leleplező erejű tanulmányában szólt: A munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon (1941) c. munkájában. A múlt század utolsó évtizedében a szociáldemokrata párt harca folytán Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter 1890-ben megszervezte a Vasárnapi Munkásképző Országos Bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy téli vasárnap délutánokon a munkások szórakozásáról és művelődéséről gondoskodjék. 1898. november 13-tól 16 éven át az első világháborúig tartottak népszerű előadásokat. Rendezésére bizottságot hoztak létre, amely az első perctől azt a célt tűzte maga elé, „hogy az itteni társadalom harmonikus együttműködésével elejét vegyék mindazon tévhitnek, amelyek elszivárogtak hozzánk is.”6 A „népszerű előadásokon” az iskolák tanítói pedagógiai tárgyú, irodalmi, ismeret- terjesztő, néprajzi, balesetelhárítási, kisállattenyésztési előadásokat tartottak. Az érdekesebbé és színesebbé tételre a már jól működő énekkarokat, a zenekart, szólistákat, műkedvelőket is bevonták. Az érdeklődés nagy volt. A hodályszerű, nagy befogadóképességű étteremben egy-egy alkalommal 1000—3000 ember szorongott. A „népszerű előadások” a közművelődés gazdag lehetőségeit jelentették — korlátáik mellett is. Az 1860-as évek elején az ország minden részében fellendült a kedv és érdeklődés a dalos egyesületek iránt. 1864-ben már közel 100 dalegylet működött az országban. A városi kispolgárság szerette a daléneklést, a velejáró vidám társas életet. Nem véletlen, hogy a vasgyárban először ez a réteg hozta létre dalegyletét. Hozzájárult telepünkön ehhez az anyanyelvi ismeret is. 1885 őszén alakult meg a Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyári Alkalmazottak Dalegylete 70 taggal, amely később Tiszti Dalegylet néven működött és 1903-ban Dal és Műkedvelő Egyletté alakult át. Az alkalmazottak nem voltak munkások, - de nem is tartoztak a vezető műszaki értelmiséghez. A vasgyár merev társadalmi rétegződésében egy kis beosztású segédtisztet, vagy Consumi alkalmazottat nagy távolság választott el a fizikai munkástól. A Dalegylet a gyárigazgatóság teljes támogatását élvezte. Nem sokkal megalakulásuk után zongorát vásárolhattak, — a vasgyári leányiskola emeleti termében színpadot avattak. 1909-ben már az ország számon tartott énekkarai közé tartoztak. Az énekkar műsora nem különbözött soha lényegesen a később megalakult Jószerencse énekkarától, műkedvelői törekvéseik szárnyaltak magasabbra. Már 1891-ben egyfelvonásos vígjátékot adtak elő. Munkájukat segítették a magas képzettségű műszaki vezetők is. Zeneüeg művelt családtagjaik gyakori szereplői voltak az előadásoknak. Különösen kiemelkedett Hermann gyárfőnök felesége Hnilicska Mária, aki kitűnő zenei képzettsége folytán az előadott operák főszereplője volt. A Tiszti Dalegylet 25 éves jubileuma alkalmából 1911-ben bemutatták Mascagni: Parasztbecsület c. operáját, 1914-ben Maillart: A remete csengettyűje c. operáját, ezt felújították 1921-ben. 59
