Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
Uzsonnálás közben, az utóbb említettől pártoltatva, és az előbbi szemérmetlenségre átmenő beszédet elhajlítva, egy heves vitatkozást folytatám a mintegy 70 év körüli öreg Zaárral, jelenleg is agg nőtelennel. A vitatkozás középpontja volt ezen általam felállított megjegyzés, hogy minden vallásban egyformán kell tisztelni azon nyilatkozó isteni szikrát, mely az emberi szívbe oltatott. Társam többnyire ellenem szólt, mondván, hogy vannak fokozatok, míg végre én is, idegenek lépvén közelünkbe, elhallgattam. Az uzsonnálás után egy esetem volt, melyet nem éppen a maga nagy jelentéktelensége, mint inkább amiatt kell ide iktatnom, hogy jelenlegi Miskolconi létem alatt már többször történt velem. Az eset a következő: Amint a közeledő esteledéskor társaim az egyenként távozó fürdővendégeket szemlélgeték, a mellettem állott Bakos Erzsi, jelentve, hogy most Miskolc szépsége lép fel a kocsira, vagy háromszor szólított fel annak megtekintésére. Én eleinte csak hallgattam, a harmadszori felszólításra azonban meg nem tar- tóztathatám magam ezeket ki nem nyilatkozni: „Tessék megengedni, én nem szeretem a szép lányokat látni”, hátat fordított állásomban maradván. — Nem szeretem pedig a szép lányokat, egyszóval a nőket, pillanatokra szemlélni azért, mert plus—minus többnyire részegítő hatással vannak az emberre nézve, én pedig minden tekintetben a legjózanabb akarok lenni. [...] Míg a szekérbe fogatott, én a most említett nővel és Vörösnével az erdőben tevém sétámat, míg végre e nőktől más szekérre eltávolíttatva, Luxékkal és Goldbergernével 9 felé Miskolcra értem. Azonban még ekkor sem szabadulhattam a néptől, de kénytelen voltam még Szib- reichnét lakására elkísérni, honnan csak érdektelen beszélgetés és rossz vacsora után vehetőm búcsúmat. Hazaérkezvén, önkénytelenül is ezen szavak hangoztak ajkimról: Be nehezen tudok én szép lányok (azaz valamire való nők) társaságába jutni! — Nőket pillanatnyira szemlél- getni ellenemre van, azonban mívelt nők társaságába juthatni, egyike jelenlegi legfőbb vágyimnak. Nem aljasítják, de nevelik ezek az embert, bájló nőhatásukkal a legszebb, legnemesebb érzelminket fejlesztvén keblünkben! [...] Július 9-én, vasárnap: Délután naplómba csak e hó 7-ét jegyezhetve, Fűrész látogatott meg. Beszélgetésünket — felemlítvén általa a katonaság felállítása végett teendő összeírás — azon gondolatok és érzelmek tevék, melyeket 11-én s az alatti naplómban Lajos nagybátyámnak írt levelemben igyekezék írásba foglalni és melyeket megcáfolni nem tuda, de csupán azt mondani, hogy benne nagyobb a hazaszeretet, mire én pedig ismét azt válaszolám: bennem meg a cosmopolitizmus. A beszélgetés után fürdeni mentünk, mely után az ott felejtett törlőkendők miatt még egyszer kelle visszatérnem. Vacsora után még le nem fekvék, a háziasszonnyal beszélgetők bizalmasan családi ügyeiről, az nékem fiára panaszkodván. [...] Július 10-én, hétfőn: Délután hanyag időzésem után Bodor Károlynak, Koller Somának és Károly öcsémnek írtam leveleket. A két elsőt kérőm, hogy írnák meg mennél hamarább bizonyosan, vajon fog-e lehetni augusztusban censurázni, az utolsónak pedig azt jelentőm, hogy részére pénzt sehogysem kaphatok. A levelek által adása végett ismét meglátogatám Debreczeni Jánosnét, tőle pedig a munkácsi görög egyesült püspök itteni inspectorát, Rohrbach urat, — egyedül a végett, hogy a görög egyesültek papja, Popovich útmutatása szerint, valamit Lőchey Jánosról és családjáról kitudhatnék általa. Fáradozásom nem volt hiába téve: az inspector hivatalos szobájában helyet foglalván, megtudám tőle, hogy Lőchey János valamely észvesztési 41
