Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
bülésüket fenyegető veszélyekre hívja fel figyelmüket; már az iparosnék is egyre többet beszélnek vele a politikáról; moralizáló naiv politizálgatása közben lassan a társaságból mindenki otthagyja; meglepődve észleli a diósgyőri hámorok munkásainak politikai éberségét, mellyel kémet igyekeznek leleplezni benne, s végül már maga is mérgelődik a megye tehetetlenkedésén a védelem szervezését illetőleg. Miskolci tartózkodása végén pedig (miután előzőleg Zschokke műveiben keresi a kádenciát az adott helyzetben követendő magatartásra) már buzgón olvassa a Kossuth Hírlapját, melyet háziasszonyának csizmadia fia ad neki. Olyan politikai fejlődés fázisai ezek, mely éppen így, bontakozó mozgásában ugyancsak egyre több joggal lesz tipikusnak tekinthető: mutatva a lépcsőket, melyeken végighaladni kényszerülve, a különben erre a rétegre — mint a napló is mutatja — éppen nem jellemző politikai semlegesség végül is felenged, hogy lassan aktív állásfoglalássá változzék. Mindezt pedig, Alexy Lajos életének e két hónapját, annak kereteként és színhelyeként Miskolc fogja össze és teszi láthatóvá. Nemcsak valamely kulisszaként, vagy esetleges háttérként: az, ami Alexy naplójából társadalmi és (ugyancsak társadalmilag meghatározott) érzelmi tanulságként egyáltalán megállapítható, egy nem Miskolchoz hasonló környezetben nem is jelennék meg, és nem is válnék megfigyelhetővé. Miskolc jóllehet nem szabad királyi város — bár rangemelése már folyamatban van — a kamara laza földesurasága alatt 1848 nyarán Magyarország legnépesebb városai közé tartozik, lakosságában (jellemzően a város modern polgárosultságának előrehaladására) népes zsidó közösséggel. Miskolcon 1010 a képviselőválasztási cenzus határát elért lakosok száma, ennek megfelelően Miskolc Budához, Pozsonyhoz, Szegedhez, Kecskeméthez stb. hasonlóan 2 országgyűlési követ választására kap jogot: egyik helyet Szemere Bertalan, másikat Palóczy László nyeri el: nevek, melyekkel 1848-49 hazai történetében még sűrűbben fogunk találkozni. „A nép foglalatossága föld-, kertmívelés, fuvarozás, kereskedés, főképp a szőlőmívelés” — írja a kortárs honismertető. 725 a céhbeli mesteremberek száma (közülük is 150 a tímár és 250 a csizmadia), ám iparuk körének hanyatlására jellemzően, előbbiek közül 80 már visszavonult az ipartól s az összes dolgozó céhes mester is mindössze csupán 228 legényt és 186 inast képes foglalkoztatni; ugyanakkor a nem céhes iparokban és kontárként, a céhes keretekben élők össz-számát is felülmúlóan, 1213-an dolgoznak. A városban keményítő-és burnótgyár működik: nyilván kisebb manufaktúrák ezek, éppúgy, mint az éppen nem dolgozó kőedénygyár is. Ennél lényegesebbek azonban a városnak mint kereskedelmi központnak funkciói; ezeket a pest—kassai és az ebből itt kiágazó, Rimaszombaton át a bányavárosok felé, ill. Csetneknek és Rozsnyónak vezető fontos utak segítik kibontakozni. Kivált a város öt országos és heti két gabonavására a jelentős: utóbbinak színhelyét, a Búzapiacot „számos kereskedő boltok ékesítik, köztük van két gyógyszertár is”. A felgyülemlő tőkék elhelyezésére néhány éve Takarékpénztár szolgál (1847-ben 400 ezer forintos forgalommal), s itt van székhelye a Tiszamelléki Kölcsönös Tűzkárbiztosító Társulatnak. A város mindemellett kulturális központ is: református, katolikus és evangélikus gimnázium is működik itt: előbbi egyetemre előkészítő bölcsészeti tagozattal, s ennek megfelelően 1829 óta a líceumi rangon, vidéki viszonylatban jelentős közkönyvtárral. A városban 1844-ben 3 évfolyamos nőnevelde létesül, a katolikusok számára tanítóképző is működik és minden felekezetben számos elemi iskola. Nem meglepő ezután, hogy élénk a város társadalmi élete: van egy (elsősorban nemesi) „nemzeti” és egy „polgári” kaszinó, nőegylet, — és kultúra és társadalom legteljesebb szintéziseként jeles színház, mely a kor magyar színháztörténetének Pest és Kolozsvár után legjelentősebb intézménye. S mindezt (legalábbis a városközpontban) valóban urbanizált környezet veszi körül. Míg a város régi negyedeiben az „utcák szűkek, rendetlenek, e felett sárosak. . . gyakran kocsival 31
