Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Vörös Károly: Miskolci hétköznapok 1848 nyarán. Alexy Lajos naplója
nemcsak ennek értelmiségi tagjai — igényli a városias—polgárias szerény szórakozásokat is: a kirándulás, a fürdői tartózkodás örömeit; este a korzó fesztelenségét. Mint ez a réteg, úgy Alexy is határozottan és minden vonatkozásban elkülönül a megyei nemességtől, holott ő maga objektíve nyilván nem él szűkösebb anyagi viszonyok között, mint a „hetyke esküdt” a nemesi családban, melynek kocsijára felkéredzkedik, s akikkel elég hosszú útján nem is tud, vagy nem is akar szót váltani. Alexy miskolci táraságában egyetlen megyei embert sem látunk, sőt szinte egyetlen nemest sem, s akik esetleg ilyennek gyaníthatok, azok is — csakhamar kiderül — hozzá hasonló szegény ördögök. Tulajdonképpen Alexyt nem is érdeklik a megyei politikai adminisztratív ügyek, inkább csak a kuriózum kedvéért megy el a tisztújító megyegyűlésre, de azt is hamar elunja, mint akinek semmi köze az egészhez. És ha tovább követjük életútját, látjuk: további állomásain is ugyanezt a környezetet keresi, ill. ez talál rá, fogadja be teljesen természetesen soraiba. Ha Alexy naplója így második tanulságként egy eddig kevésbé figyelembe vett polgárosuló társadalmi rétegre, s néhány mozzanatával annak már valóban városias—polgárias életmódjára, környezetére irányítja is a figyelmet, — harmadik tanulságként — ha még csak Alexy személyére korlátozva is — egy-egy pillanatra bepillantást ad az érzelmek és értékek e rétegben ugyancsak már pogáriasuló világába: legalábbis a polgárosulás egyik, ha talán kissé szélsőséges, az átlagnál erősebben is Alexy egyéni adottságaitól befolyásolt, egészében azonban és alapjaiban e társadalmi rétegtől, s annak mozgásától korántsem idegen érzelmi vetületét téve felismerhetővé. Mert Alexy Lajos naplója nemcsak események egymásutánjának hol száraz, hol meg színesebb feljegyzése, hanem ugyanakkor egyfajta lelki napló is: kísérlet tetteinek és magatartásának lehető pontos leírására, meghatározására, s egyszersmind ezek állandó elemzése, egybevetése egy meghatározott normával, visszatekintve ugyanakkor az egyéni fejlődés korábbi szakaszaira: innen, hogy Alexy oly gyakran olvassa gondosan magával hurcolt régebbi naplófeljegyzéseit. A norma, melyhez ennek az elemzésnek során cselekedeteit és magatartását méri, alapjában romantikus, ha persze a romantikának korántsem legmagasabb lángolását, hanem inkább annak szelíd, intim, a nagyszabású cselekvésben korlátozott kispolgár szerény lehetőségeihez mért, ennek megfelelően az óhajtott nagyságot a lemondás és egyfajta aszkézis által, ennek során azt állandó önvizsgálattal elérni kívánó, egészében középszerű útját idézi is. Ennek az ideológiának — mert bizton nevezhetjük már így is — Alexy számára megfogalmazója maga is egy ilyen társadalomból emelkedik ki: a napló szövegében is sokat idézett Heinrich Zschokke (1771—1848) német—svájci író ő, akinek munkásságában sajátosan ötvöződik a német, s főleg a városi kispolgárság tudatára, ismereteire és érzelmeire és ezek által megalapozott romantika igényeire válaszoló történelmi vadromantika az ugyanebben a társadalmi közegben jól megférő, ugyancsak kispolgári környezetű humoros életképpel, és egyfajta, dogmák és felekezeti jelleg nélküli, romantikus, általános humanista—filantro- pikus laikus vallásossággal. S míg elbeszéléseiben Zschokke elsősorban a magatartás normáit konkretizálja, eleveníti meg Alexy Lajos számára, addig (kivált Selbstschau c. munkájával) közvetlen példát is szolgáltat olvasójának az ezt megvalósulni segítő önanalízisre. Mindennek hitelét pedig kivált szélesen, a politika kategóriái felé is kinyílva támasztja alá Zschokke harcos demokratizmusa, mely az osztályhelyzetéből kifolyólag ezt nagyon is méltányló Alexyt is befolyásolni fogja. „A megbecsülésre nézve előttem nincsen rang, s legyen valaki a legalsóbb vagy legfelsőbb osztályból: becsülete, szellem méltósága előttem egyformán szent és sérthetetlen” — írja egy helyen naplójában. Különösen jellemző az a rossz érzés, mellyel egy egri kirándulása alkalmából útitársainak: csizmadiamesternek és szolgálóinak vele szemben tanúsított megkülönböztetett bánásmódját fogadja: „bennem kellemetlen érzelmeket költ... hogy általuk tekintetes úrnak neveztetem. Valamint én 29
