Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Kovács Ernő: Szentsimon község gazdasági-társadalmi viszonyainak fejlődése 1920-1950 között
E törvények és rendelkezések alapján a birtok formailag, ill. tulajdonjogilag a magyar államra szállt, azonban a gazdaság továbbra is a volt bérlők kezelésében maradt. A község földrajzi helyzetéből adódott, hogy a hasznosítható földterület kevés volt, így adódott a kedvező helyzet, amely kapcsolódott a törvény rendelkezéseihez. Nevezetesen a községi Legeltetési Társulat közgyűlése 1943. január 14-én határozatot hozott, amelyben megbízza a vezetőséget, forduljon kérelemmel a földművelésügyi miniszterhez, kérve a Grósz-féle birtok átadását a Legeltetési Társulatnak. Még ez év végén (1943. október 30-án) a földművelésügyi miniszter a 363 kh-at — jórészt legelőt — használatra átengedett a közbirtokosság részére. 3 5 Ez a helyzet fennállt egészen a község felszabadulását követő földreformig. A község életében jelentőségét tekintve a legfontosabb a paraszti birtok, amelynek a tagozódásáról már szóltam. Most gazdálkodási szempontból kívánom bemutatni. A paraszti birtokon meglehetősen elmaradott gazdálkodás folyt. A feudalizmusból visszamaradt nyomásos gazdálkodási módszerrel művelték a földet tulajdonosai. A nyomásos gazdálkodást vizsgálva a községben kutatásokat, beszélgetéseket folytattam és ezek alapján rekonstruáltam a községre sajátosan jellemző rendszert. A község szántóföldi területe 964 kh volt.36 Ez a terület 40 házhelybirtokra oszlott meg, 1 házhely 24 kh. Ha figyelembe vesszük, hogy a község rokon családjainak közössége, az ún. „had” 42 volt, a községben a következőket figyelhetjük meg. A 42 hadból 39 rendelkezett egy-egy ház- helynyi birtokkal és a további 3 had pedig összesen egy házhelynyi birtokot mondhatott magáénak. Ez utóbbi 3 hadhoz tartozók napszámos és summás munkából tartották fenn magukat és a közöttük megosztott 1 házhelynyi birtokot nevezték zsellér házhelynek. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ún. ,,hád”-on belül egyes birtokos családok között nem volt arányos a birtok megoszlása, mert egyrészt az öröklések során, másrészt föld- vásárlásokkal ez az arány jelentősen eltolódott. A szántóterületet (de a rétet és legelőt is) nyomásos gazdálkodási módszerrel művelték, ill. hasznosították egészen 1945-ig, amikor is lényegében befejeződött a tagosítás, amelynek során minden birtokos egy tagban kapta meg a földjét. A nyomásos gazdálkodás lényege — mint általában országosan — az, hogy a falu határát (megművelhető területét) 3 részre osztották és az így kialakult nyomásokban különböző termékeket termeltek évenkénti váltással. Az általánosban azonban keresni kell az egyénit is. Külön figyelemre méltó a községben kialakult módszer, ahogyan a nyomásos gazdálkodást végezték. Nézzük elsőnek a határ felosztását nyomások szerint, azon belül is a föld minősége szerint (ez a minősítés nem a kataszteri aranykorona alapján történt): 1. nyomás: A község délkeleti — keleti részén elhelyezkedő dűlőkben. — Bíró földje, Körtvélyszer - 1. osztályú földek — Kuklya, Vaskapu - 2. osztályú földek — Kisfergetyin, Nagyfergetyin — 3. osztályú földek 2. nyomás: A község déli, délnyugati részén elhelyezkedő dűlőkben: — Utfeli, Határ - 1. osztályú földek — Szardóka, Csikászlófő, Tófeli — 2. osztályú földek — Moroszló, Csamasz — 3. osztályú földek 3. nyomás: A község nyugati és északi részén elhelyezkedő dűlőkben: — Kertmegi, Nagykötő f — 1. osztályú földek — Szőlővölgye, Gőrince, írvölgye - 2. osztályú földek — Darminca, Bikagyölgye, Bikapad - 3. osztályú földek 146
