Borsodi Levéltári Évkönyv 1. (Miskolc, 1977)
Seres Péterné: Miskolc törvényhatósági joggal felruházott várossá alakulása, 1907-1909
Hivatali állás: Évi fizetés: Lakbér: építési felügyelő 1500 360 útmester 1500 360 I. osztályú végrehajtók 1300 360 II. osztályú végrehajtók 1200 360 levéltárnok 2000 500 A fenti közigazgatási személyzeten kívül 17 rendőrségi, 9 egyéb, 6 zeneiskola, 4 női ipariskolai alkalmazott, 5 óvónő szerepel a tervezetben. A juttatások végösszegében 210- -760 K fizetés, 46 520 K lakbér, 1840 K egyéb költség és 259 120 K természetbeni juttatás is elszámolást nyert. Miskolc r. t. város alkalmazottaihoz viszonyítva megszűnt három közigazgatási, három rendőrségi állás, ezzel szemben újonnan szerveztek tizenkét közigazgatási, két rendőrségi állást, a jövedelmek végösszege 63 372 koronával magasabb, mint az r. t. városé volt. A szervezési szabályrendelet külön intézkedett a díjnokokról. A díjnokok számát minden évben a költségvetés állapította meg, az elvégzendő munkák és a város anyagi helyzetéhez mérten. A díjnokok a polgármester által kinevezett kisegítők voltak, a kezelőszemélyzeti állások betöltésénél előnyben részesített gyakornokok 2—3,5 korona napidíjat kaptak, egy év szolgálat után betegség esetén szabadságot, mely alatt megillette őket a napidíj. A díjnokok nyugdíjellátásában is részesülhettek, természetesen a napidíjhoz mért „szerény” mértékben. A szervezési szabályrendelet megalkotásával az új törvényhatóság problémái még nem oldódtak meg. Tisztázni kellett a megye és a város vitás kérdéseit, az elválás következtében felmerülő anyagi természetű ügyeket. Borsod vármegye álláspontjának ismeretében a megegyezés nem ígérkezett egyszerű folyamatnak. Első ízben a megye és a város legfőbb tisztviselői; az alispán, a polgármester, a két tiszti ügyész, a főjegyzők 1908. március 18-án tartottak tanácskozást.28 Az értekezleten az alispán nyolc pontban ismertette a megye álláspontját. Az első kérdéscsoport a törvényhatósági útadó és pótadó ügye, melyet eddig Miskolc Borsod vármegye pénztárába, mint hozzájárulást fizetett be. A hozzájárulás 1908. december 31. napjával megszűnik, a késedelmes befizetéseket, illetve visszamenőleges törlések felterjesztését vita nélkül a város feladatává tették. Ugyancsak vita nélkül megegyeztek a katonai laktanyák ügyében, ezek 1/4—3/4 részben tulajdonjogilag is megoszlottak a város és a megye között, mindössze az igazgatás módjáról kellett határozni, s a status quo fenntartásával a megegyezés meg is született. A harmadik kérdéscsoport a vármegyei beruházásokhoz történő hozzájárulás ügye volt, s itt a megoldás már nem ígérkezett békésnek. A vármegye álláspontja az volt, hogy a beruházások megszavazásánál Miskolc képviselői is jelen voltak, a tervezésnél a város anyagi erőforrásait is figyelembe vették, a városnak tehát kötelessége a terheket továbbra is vállalni. A város ezzel szemben azzal érvelt, hogy a létesítmények nem elsősorban a város érdekeit szolgálták, sőt sok esetben azokkal ellentétesek is voltak. Ez esetben olyan kölcsönök kifizetéséről volt szó, amelyekre az útadó és a pótadó volt a fedezet. Az alispán véleménye szerint a két adónemnek megfelelően a kölcsönrészleteket továbbra is fizetnie kell Miskolcnak. Az említett kölcsönökből épült az igazságügyi palota, a református gimnázium, a bódvavölgyi helyiérdekű, az Eger—Putnok helyiérdekű, a diósgyőri villamos, a Bánréve—Nádasd helyiérdekű, a Szendrő—Rudabánya helyiérdekű vasutak. Külön tárgyalták a telefonhálózat kiépítésére felvett kölcsön ügyét, a megye ez esetben a kamatoknak 8 Levéltári Évkönyv I. 113
