Dobrossy István - G. Jakó Mariann: A gazdasági élet dokumentumai a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara irataiban - Acta Archivistica 7. (Miskolc, 2000)
ELŐSZÓ A megyei levéltár szakmai kiadványainak sorát 1995-ben újabb sorozattal gazdagította. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Levéltári Évkönyve és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Füzetek mellett úgy gondoltuk, célszerű lenne egy olyan forrásgyűjtemény megjelentetése, amely elsősorban az iskolai oktatást segíti, de alaptájékoztatást, kiindulási fogódzót nyújt a téma ifjú kutatói számára is. Az Acta Archivistica sorozatcím is sejtette, hogy olyan levéltári források közlésére vállalkozunk, amelyek igyekeznek megőrizni az eredeti irat minden jegyét, ismérvét. Az induláskor is jeleztük, hogy kiadványaink tematikus válogatások lesznek, amelyek éppúgy kötődhetnek személyekhez, eseményekhez, mint különleges alkalmakhoz. A sorozat első darabjaként a szlovák-magyar lakosságcsere intézményeinkben őrzött dokumentumait tettük közzé. A közölt 83 dokumentum nyomon követhető és időben is pontos áttekintést adott az 1945-1947 közötti történésekről. A kiadvány nemcsak az évfordulóra hívta fel a figyelmet, hanem további kutatásokra inspirálta külső és belső munkatársainkat. 1996-ban két kiadvány került az érdeklődők elé. A sátoraljaújhelyi levéltárunkban őrzött, tudósok, művészek magán- és közérdekű levelezéséből adtunk közre válogatást. A 125 dokumentum között számos olyan volt, amelynek publikálására első ízben került sor. A magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának dokumentumait az 1996-os megyei megemlékezések alkalmából jelentettük meg. 66 különleges irat másolata jelent meg, ráirányítva a figyelmet arra, hogy az eltelt évszázadban a millennium eseménysorának hangulata, alkotásai, pozitív, előremutató megnyilvánulásai jórészt feledésbe merültek. A millecentenárium így alkalmat adott arra, hogy feleleveníthessük múltunk eseményeit, s a dokumentumokkal tisztelegjünk elődeink maradandó alkotásai előtt. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc intézményünkben őrzött dokumentumainak válogatását a 150. évfordulóra emlékezve, 1998-ban jelentettük meg. A kiadvány Borsod vármegye közgyűlési és törvényszéki irataiból, Borsodvármegye kormánybiztosának irataiból és Zemplén vármegye közgyűlésének irataiból választott ki 113 darab látványos és szép dokumentumot. Elsősorban a mezőcsáti fióklevéltárunkban őrzött iratokból adtunk közre válogatást 1956 dokumentumai a megyei levéltárban címmel. Az