G. Jakó Mariann - Hőgye István: Választási dokumentumok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban 1848-1948 - Acta Archivistica 6. (Miskolc, 1999)

földmunkásokat egy en jogúvá, hell tenni az ipari 'munkásokkal és egyéb alkalmazottakkal. 10. A kisgazdák védelme a kereskedelmi töke, o. spekuláció, a. bankok és a kartellek kizsákmá­11 yolásával szemben. 11. Az egyesülési és szövetkezést lehetőséget biztosítani kell a falvak és tanyáik népe számira is. A község politikában a legteljesebb önkormány­zatot kell megvalósítani. 12. A falrak és tanyák közegészségügyi és kulturális színvonalának felemelése érdekében minden áldozatot meg kell hozni, hogy a föld népe végre emberi életet élhessen. Ezeket akarja a magyar nép. Ezek megvaló­sítását 'követeli az ország érdeke. A szociáldemokrata párt agrárprogramja is ezeket a követeléseket tartalmazza. Földmívesek, testvérek! A magatok és az ország jobb jövője érdekében tartsatok ki szilár­dan ezen követelések mellett. És ne felejtsétek egy pillanatra sem, hogy ezeket a követeléseket az a párt vette legelőször programjába, amely párttól el akarnak benneteket szakítani, s most is a. régi hűséggel és testvéri üdvözlettel köszönt be hozzátok: a Szociáldemokrata Párt, Kiadó: Esztergályos János. Világosság Et. Budapest. Műszaki ig.: Deutsch D. népéhez! Választások előtt állunk. Hamarosan ismét felkeresik a jó népet a különböző politikai pártok ügynökei. Jelentkeznek a mandátumért, akik a N legutóbbi választáson refornikorszakot, fajrédel-' O met és földreformot ígértek. ^ Mi lett az ígéretekből ? Mi lett a szociális jel- S szavak valóra váltásából? Elolvadtak, .mint a ta- m vályi hó. Mert azt ugyan sohasem tudják már § elhitetni a. magyar néppel, hogy a zsidótörvény — d amit annyira forszíroztak a kormánynál — meg­oldja majd a hárommilliónyi agrármunkásság összes kérdéseit és jobb helyzetbe juttatja a dol­gozó földmíves népet. A reformkorszak szóvivői alaposan le- , vizsgáztak a magyar nép előtt és — el­buktak. Kitűnt, hogy a jelszavak csak arra voltak jók, hogy eltereljék a figyel­met a kérdés lényegéről. Ez sikerült is nekik, de ez a sikerük a föld népe számára újabb csalódásokat és szerencsétlenséget hozott. « Nem oldották meg a földkérdést. Semmi komolyabb intézkedés nem történt olyan irányban, hogy a földmunkás és a kisgazda mun­kája után megkapja azt a tisztességes bért és jöve-i

Next

/
Thumbnails
Contents