Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

2./ A Nagybudapcsti Központi Munkástanács lapengedélyének kérdése. Kádár János közölte állásfoglalását, hogy a mai pillanatnyi helyzet­ben nem tartja helyesnek - bárki számára is - lapengedély kiadását . Véleményét azzal indokolta, hogy nem látja biztosítottnak azt, hogy a lap megjelenése után is, következetesen, a Népidemokrácia cél­jait szolgálná. Állásfoglalásunk az f hogy a Munkás tanácsoknak fel­tétlenül szükségük van saját sajtóra, a dolgozók egységes és igaz­tájékoztatásának bistositására. Kád'ár János nem zárkózott el a kér­dés elől, és megállapodtunk, hogy a következő tárgyaláson ezt a kérdést ismét napirendre tűzzük. Addig működésünkről és tárgyalásunk eredményéről sokszorosított tájékoztatót fogunk kiadni. Beszélgetésünk további részében szóbakerült a munkástanácsok maga­sabb szervezetének kérdése. Itt" Kádár János az Iparkam a rákra és a Termelők Tanácsára gondolt, melyek szervezeti kérdéseiről szakbi­zottságunk a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsával a mai na­pon tárgyalást folytat. A Termelők Tanácsa az országos gazdasági és politikai kérdésének irányításába, - a dolgozók véleményét tolmá­csolva - aktivan résztvesz. A Termelők.Tanácsa munkástanácsokból demokratikus választások utján alakulna meg. Megjegyeztük a SZOT szelepével kapcsolatban, hogy a szakszerveze­teknél is sürgősen szükségesnek tartjuk, az alulról felfelé, de­mokratikus szabad választás utján történő felépítést és ily mó­don egészséges személyi változásokat is, mert a SZOT is csak ilyen módon lehet egyenrangú tárgyaló fél. Mivel helységkérdésünk a Budape sti Villamosvasútnál az ott megin­duló munka folytán válságos^á~-vált^.s^ álló helyiségek száma nem elegendő. Káéár János ezirányu kérésünkre fel­ajánlotta, hogy az állam tulajdonában lévő középületekben tárgya­ló és fogadó termeket biztosit számunkra. A végleges helységválto­zás előtt a rádión és sajtón ker észtül közölni fogjuk uj cimünket és telefonszámunkat. A most folyamatban lévő végleges munkástanácsok, megválasztásai­nál helyteleniti azt, hogy az ideiglenes munkás t an ác sok b an 1évŐ becsületes kommunistákat /nem karrierista és "râko si st a 'elemekre gondolva/ egyes helyekén clvélk~^~~v5gy régi"'párttagságuk miattrmun­kástanács tagságra nem~tártották méltónak, ^'zzel kapcsolatban ki­fejtettük azon véleményünket, hogy ilyen jelenségek csak kevés he­helyen fordultak elő és a munkástanács tagságra való alkalmasságot elsősorban a becsül tesség és a rátermettség határozza meg. Az uj párt szervezésével kapcsolatban felvetetttik azt, hogy vannak olyan szervezők, kik a régi iá rákosi st a^szellemében.próbádnak tag­ságot szervezni. Ez alatt azokat az erőszakosr^emagógiával fellépő embereket értjük, akik akár karrierizmusból, akár szektás hajlamaik­nál fogva valójában nem a szocializmugórt ,és a Szocialista Munkás- ' Bártért dolgoznak, hanem saját érvényesülésüket akarják biztositani. Kádár János kijelentette, hogy ezekkel ö sem ért egyet, mert ezek ártanak a pártnak és a kibontakozásnak. Továbbiakban kijelentette, hogy jövőben a pártszervezetek a gazda­sági élet irányításába üzemen, intézményen belül nem szólhatnak • bele.

Next

/
Thumbnails
Contents