Árva Ferenc - Rózsa György Gyula: Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 4. (Miskolc, 1998)
1848-dik év ?tlájti*; 18-kán Zemplén megye székvárosában S. A. ITjlielyben tartott központi választmányi ülésben. 15. JSL három, tagú küldöttségek áltál a választói jogtól s név-besorozástól azon oknál fogva, hogy az 184S: 5; 2-dik §. előszavában megnevezett vétségekért fenyítve voltak—elmozdított egyénekre nézve általánosan kimondatott: Hogy mennyiben az idézett czikk a választói jogból csupán azi-ott elszámlált vétkek miatt fenyíték alatt levő egyéneket zárja ki, azokra pedig, kik a fenyítéknek kiállása által megbűnhődvén, azótai jó és példás erkölcsi viseletekkel a polgári jogok gyakorlatára magokat érdemesítették — a törvény ime szigora teljességei ki nem terjed: azért is azok, kik mint illyenok e három t*gú küldöttségek, által elmozdíthattak, ha egyébiránt magokat annak helyé* s annak idejében beíratás végett jelentették, s elmozdíttatások orvoslása érdekében a' központi választmányhoz is folyamodtak, vagy mától számítva, itt Újhelyben az összeírási íveknek 6 napig leendő nyitva tartása alatt folyamodni kivannak: választókul besoroztafni fognak, g a községeknek ez iránti hivatalos értesítése rendeltetik. 14. f. évi Július 2-dikára kihirdetett nemzeti gyülénnek közelsége miatt a választók összeírása érdekében az összeíró küldöttségek munkálkodási idejére nézve törvény által rendelt 14 nap physicailag meg nem tartathatván; és így a méltányosság és jogosság minél inkábbi megközelítése tekintetéből, olly közvetítő módról, melly szerint azoknak, kik magokat eddigien sem írásban, sem személyesen nem jelenthették, a jelentkezésre alkalom nyujtassék,— intézkedni kelletvén, határoztál ott. Miszerint azok, kik eddig is már az illető küldöttségek előtt nem ugyan személyesen, hanem választói képességöket okadatoló formában akár írásban, ak;ir más egy harmadik által bejelentették, ha—-mindjárt azon okból, hogy ezt nem személyesen tették vaia, elmozdíttatván, mint illyenek külön lennének is összeírva: ezennel besorozott 's törvényes választókul tekintetnek. A' kik pedig körülmény szerű akadályoztatások, vagy a' választói besoroztatáshoz e részben kötött bejelentési kötelességnek meg nem értése miatt, magokat az illatő küldöttségek előtt nem jelentették; most azonban az akadály elhárultával, vagy történt felvilágosíttatásokhoz képest választókul besoroztatni kívánnának: oda utasíttatnak, miszerint mától számítandó 6 nap alatt, azaz, f. hó 21-keig magokat az itt Újhelyben állandóan együtt ülendő központi alválasztmány előtt, választói képességöket igazoló bízonyítványnyal 's minden esetre az illető elöljárók ellenjegyzésével ellátott folyamodványban bejelenteni siessenek. A' választásokat vezérlendő elnökök tehát felhívatnak, hogy f. évi Június 21-kén itt Újhelyben megjelenvén: a' központi választmány elnökétől az imigy kipótlandó összeírási példányokat átvegyék. Mindezeknek folytán a' járásbeli szolgabíráknak a' legszorosb felelet terhe alatt meghagyatván, hogy ezen határozatot ne csak rögtön s haladéklanul számos példányú körlevelekben körözzék, hanem ön magok is, vagy igazolandó akadályoztatások esetében eskiittjeik helységről helységre kelvén: nemesnek és nem-nemesnek, szóval minden polgárunk megmagyarázni, 's az