Dobrossy István: A millennium megünneplésének dokumentumai Abaúj, Borsod és Zemplén vármegyékben - Acta archivistica 3. (Miskolc, 1996)
Dokumentumok
5/1. DOKUMENTUM MAGYAR ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI TANÁCS. (Budapest, műcsarnok, Andrássy-út 69.) KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOK AZ 1896. ÉVEZREDES ORSZ. KIÁLLÍTÁS ALKALMÁRA. Zemplén vármegye törvényhatósága a millenium alkalmából egy történelmi képet szándékozván festetni, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett felterjesztésében kifejezett óhajtása szerint e festményre a m. orsz. képzőművészeti tanács pályázatot hirdet a következő feltételek mellett: 1. A pályázatban csak magyar festőművészek vehetnek részt. 2. Az olajszínben festendő képnek az Ónodra 1707. évi május hó 1-ére hirdetett, de az árvizek miatt május hó 24-én a körömi mezőn tartott országgyűlésnek (Beniczky Gábor által leírt ama jelenetét kell ábrázolnia, a midőn II. (Rákóczy Ferencz, Szerencsről jövet, az ország- gyűlés színterére érkezik. 3. A kép nagyságát és alakját a pályázó művész, saját felfogása szerint szabadon állapíthatja meg, s mindenekelőtt olaj színvázlatban kell azt bemutatnia, a festmény tervezett magasságának és szélességének legalább egy harmad méretében. A festmény tervezett nagyságának méretei a vázlat hátlapján pontosan feljegvzendők. 4. A pályázó művész a kép olajszínvázlatát, lehetőleg kidolgozva, legkésőbb 18176. évi márczius í-én esti 6 óráig a milleniumi orsz. kiállítás műcsarnokába tartozik beszállítani. E határidőn túl érkező müvek a pályázatból ki vannak zárva. 3. A legjelesebben sikerült vázlat nagyban való megrendelése felett a m. orsz. képzőművészeti tanács a pályázati határidő letelte után két hét alatt határoz, s a megrendelés alapjául elfogadott vázlat — a pályanyertes által beszolgáltatandó keretben — a milleniumi kiállításon a festmények sorozatában bemutattatik. 6. A pályanyertes művész a tanács bírálata szerint esetleg megkövetelt változtatásokat tartozik művén megvalósítani. 7. A kép létrehozására Zemplén vármegye törvényhatósága 10,000 koronát (3000 frtot) szavazott meg, mely összegből a vázlat elfogadása után egy harmadrész, a teljesen kész képnek az orsz. képzőművészeti tanács által való megbírálása és a vármegye részére való átvétele után pedig két harmadrész válik a művész javára esedékessé. 8. Minden közelebbi tájékoztatás iránt a m. orsz. képzőművészeti tanács jegyzőjéhez fdr. K. Lippich Elek, (Budapest, Hold-utcza 8. sz. — vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium) fordulhat a pályázó. Kelt (Budapesten, a m. orsz. képzőművészeti tanács 1893. évi október hó 26-án tartott üléséből. E pályázati hirdetést a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úr, f. é. november hóban 61614. szám alatt kelt rendeletével jóváhagyta. 34