Hőgye István: Tudósok, művészek levelei Zemplén Levéltárában - Acta Archivistica 1. (Miskolc, 1996)
Elég rámutatnunk a nyári Háry Ciános előadásokra s az azt követő hangversenyekre, melyeket az Otthonban pihenő művészek rendeztek, de megemlíthetjük több írónk nyilvános előadását, vagy a legutóbbi fiatal írók kongresszusát, hogy lássuk: ez az Otthon vármegyénk művelődésének is jelentős tényezője. Képzőművészeink ajándékaként már igen jelentős Képtár is gyűlt össze a pataki várban. A Művészotthon költségeit eddig szinte kizárólag a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, ill. a pataki Főiskola viselték. Az a hozzájárulás azonban, amit e két helyről kapunk, nem biztosíthatja az Otthon teljes kihasználását és nem ad módot fejlesztésére sem. Amellett a Kultuszminisztériumnak is az az álláspontja, hogy elsősorban olyan helyeket s intézményeket támogat, ahol látja, hogy a helyi tényezők is hajlandók áldozni. Véleménye szerint vármegyénk művelődésének hasznára válik a Művészotthön - s ezt, ha tekintetbe vesszük az Otthon segítségével rendezett hangversenyeket, előadásokat, kiállításokat, stb. nem is tagadhatjuk! illő hát, hogy Zemplén maga is kivegye részét az Otthon fenntartásában. Kérésünk tehát az lenne: támogassa Zemplén vármegye is bizonyos összeggel a Művészotthont - ha lehetne, havi 4-600 forintot kérnénk. Ezt az összeget minden hónapban egy-két olyan írónak, vagy művésznek az Otthonban való ellátására fordítanánk, akit az Otthonba mint a vármegye vendégét hívnánk meg. Úgy gondoljuk, az Otthon eddigi vezetése elég kezességet nyújt arra, hogy vendégül látott művészeink a magyar szellemi életnek haladó szellemű és valóban jelentős személyiségei lesznek, de amennyiben a vármegye ezt kívánja, hajlandók vagyunk előre is beterjeszteni azoknak a művészeknek és íróknak a névsorát, akiket az Otthonba meg akarunk hívni és a vármegyével közösen választanok ki azokat a személyeket, akiket mint a vármegye vendégeit hívnánk meg Sárospatakra. Bízva abban, hogy vármegyénk törvényhatósága áthatva a zemplén hagyományok erejétől, tudva azt, hogy Zemplén a múltban is Kazinczyakat, Fáy Andrásokat, Kossuthokat, Móricz Zsigmondokat nevelt az országnak, teljesíteni fogja kérésünket, ügyünket Főispán Úr jóindulatában ajánljuk s kérjük mielőbbi intézkedését, Sárospatak, 1948. okt. 21. tisztelettel: a Művészotthon gondnoka