Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - LUDWIG HÜTTL: A török elleni háborúk a Német-Római Birodalom szemszögéből (Ford.: Aszmann Mária)

sodva, mégis évtizedeken keresztül tettrekészen kapcsolódott be a Habsburg politikába, legyen az Magyarországért vagy Franciaország ellen. Csak ismételt kölcsönök felvételével sikerült a hercegnek a szükséges pénzeket folyósítania. Ezt leggyakrabban a katonák szenvedték meg, mivel zsoldjukat csak megkésve tudták kifizetni. Végül pápai jóváhagyással az egyház, a kolostorok és az apátságok megadóztatása tette lehetővé, hogy a katolikus tartományurak, mint Ferdinand Maria és Miksa Emanuel bajor választófejedelmek

6 a császárral és a birodalommal szemben vállalt kötelezettségeiknek ténylegesen eleget tudjanak tenni. A hívők gazdag adományai - különösen a délnémet és osztrák területek számos kegyhelyén -, valamint a kolostorok jobbágyainak szolgáltatásai tették viszont lehetővé, hogy a kolostorok és apátságok pénzügyileg támogassák a török elleni háborúkat, ugyanakkor a tartományúr pénzbeli követeléseit is kielégítsék, és eZen túlmenően még elegendő eszköz álljon rendelkezésükre, hogy a barokk építkezéseinek költségeit is fedezzék. Bajorországban pl. a tartományi rendi jogállású kolostorok a 17-18. században a föld több mint 54 százalékával és a jobbágyok 50,4 százalékával rendelkeztek.

70 Mivel a kolostorok szabadon felhasználhatták jobbágyaik adóját, és a nemesség hozzájuk viszonyítva a föld és a jobbágyság 24 százalékával rendelkezett, a kolostorok képezték a tartományi rendek leginkább tőkeerős csoportját. A nemességgel, lovagokkal, városokkal és mezővárosokkal együttesen szavatolták a tartomány és a tartományúr hitelképességét, ki gyakran küszködött pénzügyi nehézségekkel. A tartományúr a török elleni hadjáratokban vállalt közvetlen vagy közvetett kötelezettségeit a tartományi rendek segítségével tudta finanszírozni, kiknek gazdasága jobbágyaik szolgáltatásain nyugodott. Ez a bajor tartományi akták alapján éppúgy kimutatható 1661-től 1664-ig, a vasvári békéig, mint 1683-tól 1688-ig, mi71 kor Miksa Emanuel személyesen vett részt a magyarországi hadjáratokban , vagy 1716/17-ben, mikor Bajorország újra egy segédhadtestet bocsátott rendelkezésre

72

. A bajorok költségeit Bécsnél 1683-ban

73

, majd azt követően Magyarországon, különösen a Budáért vívott harcokban 1686-ban

74 és a Harsányi-hegynél 1687-ben Miksa Emánuel összesen 11 millió guldenre becsülte. Összehasonlításul: a bajor állami költségvetés - amennyiben ezzel a fogalommal az akkori időre vonatkozóan élhetünk - évente 2 millió guident tett ki. Ehhez adódott egy megközelítően azonos nagyságú összeg, mellyel a bajor tartományi rendek járultak hozzá az állami költségvetéshez. Bajorország 11 millió gulden nagyságú befektetése a török hadjáratokba 1683-tól 1687-ig - nem számolva a császári segélypénzeket, melyeket még pótlólagosan használtak fel erre a célra - ezáltal többet tett ki, mint a bajor alattvalók két évi teljes adóbefizetése. A „nervus bel-