Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - LUDWIG HÜTTL: A török elleni háborúk a Német-Római Birodalom szemszögéből (Ford.: Aszmann Mária)

területein. A Habsburgok katonai erejének kibontakozását sokszorosan gátolta a lehetséges kétfrontos háború aggodalma

7

; katonai erejét újra és újra több hadszíntérre volt kénytelen elosztani.

8 Mind Anglia, mind Hollandia, a császári udvar évtizedeken keresztüli szövetségesei először a Franciaországgal viselt háború döntésre vitelét sürgették s csak azután a magyar kérdés megoldását. Amint az a császári tanácsadók jegyzőkönyveiből kitűnik, magában a bécsi udvarban sem volt egyetértés abban, mely politikai-hatalmi összeütközés érdemelne elsőbbséget.

9 Az oszmánokkal való konfliktust illetően a politikai-hatalmi kérdésekhez az Oszmán Birodalommal való ideológiai szembenállás is hozzáadódott. A 16. és a 17. században, a vallási feszültségek korában az Oszmán Birodalommal való konfliktust méginkább felerősítette, hogy az oszmán vezető réteg és az oszmán soknemzetiségű állam különböző népcsoportjai az iszlámhoz tartoztak. Az oszmánok elleni háborút gyakran vallásháborúként értelmezték, mely így - ha időlegesen is - a Német Birodalmon belüli vallási feszültségeket is háttérbe szorította. így a protestáns fejedelmek is - mint a brandenburgi

10 és a szász választófejedelem

11 vagy Bayreuth őrgrófja

12 - csapataik egy részét egy időre Magyarországra küldték, hogy támogassák a császárt e királyság visszahódításában. Ennek ellenére a bécsi udvarnak általában ugyancsak latba kellett vetnie diplomáciáját, hogy a birodalom fejedelmeit meggyőzze arról, hogy a császár magyarl-l országi vállalkozásait támogatniuk kell , mivel azok ellenzői azzal érveltek, hogy Magyarország a Német-Római Birodalom határain kívül helyezkedik el, így a habsburg-oszmán konfliktus a magyar király ügye és nem a birodalomé. A magyarországi sikerek következtében megnövekvő császári hatalom ugyanakkor visszahatott a császár birodalmon belüli helyzetére is. A birodalom egynémely fejedelmének mindenkor kedvesebb volt egy gyenge császár, nem is beszélve XIV. Lajos francia királyról, mint egy olyan uralkodó, kinek fejét győzelmi babér koronázta. Protestáns részről nem utolsósorban azzal is érveltek, hogy amennyiben a császárt Magyarországon támogatják, ő ezáltal olyan helyzetbe kerülhet, hogy az ottani protestánsokat elnyomhatja; a császári ház alapvetően reformáció ellenes beállítottsága túlságosan is ismert volt. Különösen a birodalom erősebb fejedelmeinek voltak meggondolásaik a császár fenntartások nélküli támogatását illetően a magyarországi kérdésben - függetlenül vallásuktól

14 -, mivel a császári hatalom növekedésének esetleg kedvezőtlen kihatásai lehettek volna birodalmon belüli pozícióikra. A birodalom középső és kisebb rendjei ezzel szemben - különösen a sváb és a frank kerületben támogatták a császár

15 törekvéseit a birodalmi és kerületi gyűléseken a birodalom egyesítésében, mind a törökök, mind a franciák ellen, hiszen saját biztonságuk szempontjából az egyetlen biztos garanci-