Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - GERHARD SEEWANN: Az 1683 és 1699 közti török háborúk politikai és katonai alapjai (Ford.: Somody Ferenc)

lehet visszavezetni - először egész fokozatosan a délekeletről jövő kihívás, az Oszmán Birodalom terjeszkedése miatt keletkezett. A török e terjeszkedése következtében a politikai és katonai erőfeszítések, a Casa d'Austria politikai súlypontjai lassan a Délkelet irányába fordultak, és a bécsi udvar politikai és katonai prioritásai éppen ebben az irányban változtak. A Porta általános hatalmi hanyatlása ellenére és következtében az oszmánok meglehetősen váratlan, irtózatos katonai fellendülése okozta támadás a „Gyaurok aranyalmája", a Habsburg országkomplexum szíve és fővárosa, Bécs ellen 1683 nyarán a politikai és katonai prioritások súlypontáthelyezését igen jelentősen meggyorsította és intenzívvé tette. 1683. szeptember 12-én a Bécs felmentése érdekében vívott csata kiváltotta a császári hadsereg ellentámadását a „török ősellenség"-gel szemben, és ez az 1680as években egész Magyarország - a török kézen maradt Bánát kivételével - és az Erdélyi Fejedelemség elfoglalásához vezetett. Az 1690-es évek hadjáratai a császári hatalom kiterjedését egész az Al-Dunáig, Belgrád vára falaiig megszilárdították, és az 1699-i karlóczai békekötéssel kapták meg a végleges elismerését. Itt vetődik fel a kérdés a 17. század hadviselésének alapelveivel és feltételeivel szemben általában, és a török háborúk hadszíntereivel szemben különösen, kivált azért, mert ez megjelenési formájában egész sor, a szabályoktól eltérő vonást mutat. Az abszolút monarchiák hadvezetése a következő időszakokétól lényegében abban különbözött, hogy már eleve korlátozott hadicéllal ténykedett. Célkitűzése nem az ellenség teljes leverése vagy megsemmisítése - mely egyébként technikaiszállítási okok miatt elérhetetlen volt -, hanem inkább gyengítése annak érdekében, hogy azt politikai megadásra, engedményekre kényszerítse. A harc tartományokért, várakért és városokért folyt, és a legyőzött kárára kereskedelmi előnyöket biztosított. Ahogy a sakkjátékban nem lehet a királyt legyőzni, mert a lehetőségek bekövetkeztével a játszma elveszett, úgy viszonyul a barokk hadviselés a valósághoz. Mivel ez csak korlátozott céllal ténykedett - nagyon ésszerű elvek és játékszabályok szerint, akár egy sakkjátszmánál, csak éppen élő bábukkal és halálos kimenet kockázatával -, mindenekelőtt arra volt alapozva, hogy legfontosabb eszközét, t.i. a hadsereget lehetőleg kímélje, megtartsa harcerejét, hogy evvel lehetővé tegye további bevetését. Ezek az alapelvek annál inkább érvényesek, minél magasabb fokú, és ezzel párhuzamosan egyre komplikáltabban kezelhető, és mindig költségesebbé váló főeszköze minden hadviselésnek a hadrakelt sereg. Növekvő újítások és szüntelenül finomodó magasfokú fegyvertechnika - pl. ebben az összefüggésben éppen az 1680-as években bevezetett francia szurony