Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)

kisebb királyi haszonvételek kisajátításával, a vámhelyek önkényes állításával megsértik a magyar földesurak előjogait, s akik - a hadi jogra hivatkozva rátenyerelnek a tudomásukra jutott vagyonokra. Eldőzsölik mindazt, amit a jobbágy véres verítékkel létrehozott, s a beszállásolások adta lehetőségekkel visszaélve tekintélyes vagyont harácsolnak össze. A rabszolgának tekintett jobbágyokat, a töröknél is gonoszabban, addig vasazzák, tömlöcözik, borozzák, amíg kívánságaikat nem teljesítik. Miként Tacitus szerint a rómaiak által nyomorgatott frízek, előbb ökreiket, aztán földjeiket, végül feleségeiket kényszerülnek áruba bocsátani - az utóbbiakat éppen a törököknek -, hogy legalább önmagukat megmentsék sanyargatóiktól. Flämnitzer végkövetkeztetése, hogy az elcsigázott magyar nép csak az alkalomra vár, hogy az elviselhetetlen igát lerázhassa magáról.

58 Ha azonban a szokásosnál figyelmesebben végigolvassuk az ilyen és hasonló megnyilatkozásokat, csakhamar rádöbbenünk, hogy azok nem általában az életkeretek megsemmisítésével, hanem az életfeltételek megrontásával vádolják a hazánkban állomásozó német katonaságot. S ez - lássuk be - nem éppen elhanyagolható különbség. Még akkor sem, ha tudnivaló, hogy Antonio Caraffa tábornok bestiális módszerekkel végrehajtott debreceni „adóbehajtása" (1686 február eleje) összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat okozott a tiszántúli mezőváros lakosságának, mint a magyar végvári katonák és hajdúk fentebb felemlegetett zsarolásai együttvéve.

59 Ha azonban ezt felemlítjük, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Thököly Imre sem bánt különben az 1683. augusztus l-jén kezére került Nagyszombattal.

60 Vagyis: a védtelen lakossággal szembeni kegyetlenkedés nem annyira a katonaság és a lakosság közti etnikai különbözőségben, hanem a kor hadi szokásaiban keresendő. Mindezzel persze nem akarjuk sem tagadni, sem lekicsinyelni a Magyarországra zúdított terhek súlyát és időleges fejlődésgátló hatását. A jelek szerint Flämnitzernek igaza volt abban, hogy az új adóterhek jócskán meghaladták a török koriakat, s jól tudjuk, nem tévedett abban sem, hogy a jobbágyság elégedetlensége előbb-utóbb felkelésbe torkollik majd. Abban azonban már egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy a török ellenes háború terhei oly aránytalanul oszlottak volna meg a Habsburg-tartományok között, mint azt a magyar szakirodalom állítani szokta.

61 S abban sem, hogy a Magyarországra rótt hányad olyan mértékben meghaladta volna a termelő népesség teherbíróképességét, mint azt a drámai erővel megfogalmazott, de sokszor bizony néhány kirívó esetből általánosító és túlhajtott korabeli tiltakozások alapján gondolhatnánk. Az újabb kutatások szerint a helyi hatóságok időhaladtával nem annyira a terhek nagyságát, hanem a magyarországi társadalmon belüli egyenlőtlen megoszlását kifogásolták

62

, s úgy tűnik a hadszíntérnek a Balkánra kerülésével a szoldateszka nyomása is enyhült. A katonaság megregulázottabb, a kvártélyozás szabályozottabb lett, s általában a viszonyok konszolidálódását, sőt a gazdasági élet fellendülését tapasztalhatjuk.

63