Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)
Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)
„sokan a pogány török és tatár miatt fegyver és rabság által az elmúlt esztendőben [=1686-ban] megh emésztettek", mások ,,az éhség és szorongató ínségh s el viselhetetlen nyomorúságh szenvedési" miatt „az halál által el hullottak", megint mások „messze földre el széledtek", a helyben maradtak is „örömest inkább megh halnának". Részben „az halál és pogány nemzet által", részben „az sok nyomorúságoknak és felettébb való nagy adózásoknak" miatta Kecskemét és Nagykőrös lakossága is megritkult/' 6 (Témánk szempontjából itt elhanyagolható, hogy a pusztulás valójában közel sem volt olyan mérvű, mint azt e jelentésből és a mellékelt összeírásból vélnénk/") 10. Mindez azonban nem indította kíméletre a magyar végvári katonákat, akik éppoly módszeresen fosztogatták a néhány megmaradt helységet, mint a háború előtti „békeévekben". Kiskunhalas (Kiskunság) előadása szerint Keczer István korponai katona 50, Kálmán András úgyszintén korponai katona 147 ökrüket hajtotta el „tolvaj módra" 1686 folyamán, s az egyik legnagyobb gazdának. Tegzes Jánosnak külön is 300 tallérjába került a tolvajok által elhajtott 150 marhájának visszaváltása. 48 11. Egy - 1763-ban, úgymond százesztendős korában elhunyt - karcagi asszony mesélte a városi jegyzőnek, „hogy a török [értsd: tatár] Béts alól vissza jővén, mindenféle életet elrontott. Ez a föld akkor pusztulásba volt." 49 Györííy István megállapítása szerint a Nagykunság pusztulását általában is a Becs alá siető és onnan visszafelé igyekvő tatárok okozták. Karcag, amelynek lakosai a rétségbe húzódtak előlük, megmenekedtek, s e városban gyülekeztek azok is, akik túlélték a tatárjárást. 1684-re Kunszentmárton és Turkevi népe is hazaszállott, az egykori nagykun helységek többsége azonban sokáig pusztán állott. 50 12. Az 1759-ben halálra készülődő nyolcvanhat esztendős karcagi Ágoston Gergely vallotta, hogy „Ecsegen [Külső-Szolnok m.] születtem e világra, akkor pusztában volt ez a föld. Hogy Karaffa Debrecenben kínzott [1686 elején], elfutottunk Ványára [Külső-Szolnok m.], Ványáról Komádiba [Bihar m.]. A sok tolvajok ráütöttek Komádira, minden jussunkat, marhánkat elhajtották, azt hirlelvén osztán, hogy töröktől nyerték. Egyszer nékik ment az pogány, mind levágta őket. Azután a víz közzé, Ványára visszajöttünk. Ott megunván, az hamis emberek miatt Túrra [Külső-Szolnok] mentünk. A tatár ránk jött. Ekkor mind Ványa, mind Túr, mind pedig az egész föld elfutott elpusztult. Szolnok felé szaladtunk. Jut eszembe, hogy a hidra nem botsátotta az német a futottakat, letaszigálta a hidról, osztán minden szekeret egy aranyért bocsátotta által. Osztán Ceglédnél teleltünk. Onnét Nánára [Heves m.] jöttünk. Ott hat esztendeig laktunk. Onnét jöttünk Kardszagra, de akkor s azután is tsak bujdosás volt életünk. 51 (Az 1686-os tatárjárásban Heves-KülsőSzolnok megye úgy elpusztult, „hogy - miként a vármegye Esterházy nádornak jelentette - e megyében csak két község. Gyöngyös és Berény van még oly állapotban, hogy a terheket annyira-amennyire viselni képes, a többi falvak elpusztultak az iszonyatos állapot súlya alatt". 52 )
