Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Heckenast Gusztáv: Új üzemi formák Magyarország iparában a XVII/ XVIII. század fordulóján

nai hatóságainak különös figyelmét, éppen a török háborúk következtében. Itt térek rá a magyarországi bombagyártás kérdésére. A török ellen harcoló császári sereget az osztrák örökös tartományokból és a német birodalomból látták el munícióval, amit a Dunán kellett leúsztatni. Már az 1663 1664. évi török háború idején felmerült az a kívánság, hogy a kamara Zólyom megyei, rhónici vasmüve ágyúgolyókat öntsön; ezzel a merőben új technikai feladattal azonban az alsómagyarországi főkamaragrófság szakemberei nem tudtak megbirkózni, csak a hámorokban fáradságos munkával kikovácsolt ágyúgolyókat szállítottak a seregnek.

11 Mintegy húsz esztendő múlva Wilhelm Schröder tett javaslatot a bombagyártás meghonosítására Észak-Magyarország vasműveiben.

12 Az udvari kamara nem utolsósorban abban a reményben támogatta Kropf libetbányai vasmű-alapítását, hogy a nagyolvasztóból bombákat fog önteni. Az első olvasztáson, 1692. szeptember 13-án az érdeklődő előkelőségek sorában Antonio Caraffa tábornok is megjelent Libetbányán. A bombaöntéssel azonban Kropf nem boldogult.

13 így az 16831699. évi hosszú török háborúban a magyarországi vasműveket nem tudták bevonni a hadsereg lőszerrel való ellátásába. Még 1703 októberében is úgy nyilatkoztak Rákóczinak a bányavárosokba küldött biztosai, hogy „nem tudjuk, nem is hisszük, hogy volna valaki az országban, aki alaposan ismerné a vasöntés mesterségét".

K Ez valóban így volt, s a régebbi szakirodalom feltételezésével szemben határozottan állíthatjuk, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején egyetlen nagyolvasztó sem épült Magyarországon. A kurucok nem is próbálkoztak az indirekt eljárás bevezetésével, de Rákóczi tüzérségi főinspektora, Sréter János megtalálta az ágyúgolyó-, gránát- és bombaöntés módját, amivel tíz évvel korábban Kropf nem boldogult; sajnos Sréter csak a sikerről számolt be Rákóczinak, technikai leírást nem adott. így csak annyit tudunk, hogy Besztercebányán 1704 tavaszától, Libetbányán 1704 őszétől 1708 októberéig, Tiszolcon 1706-tól, Dobsinán pedig 1707-től 1709-ig gyártottak muníciót a kuruc hadsereg számára, valószínűleg azzal a kezdetleges vasöntő eljárással, amelyről Dobsinán már a XVI. század óta vannak adataink.

1

"' Fennmaradt ezekből az évekből Sréternek néhány öszszefoglaló termelési kimutatása, innen tudjuk, hogy a kuruc muníciógyártó üzemek teljesítménye messze elmaradt mind a nyugat-európai, mind az oroszországi hasonló üzemekétől.

16 1715-ben, az új török háború küszöbén felmerült a terv, hogy Rhónicon és Tiszolcon a kamarai vasmüvek újra muníciót öntsenek, de megvalósítására nem került sor.

17 Ezzel szemben Steinuille tábornok 1716-ban Sebeshelyen gránátokat és ágyúgolyót öntetett, s ezeket elküldte a Temesvárt ostromló császári seregnek.

18 így az 1716-1718. évi török háborúban, ha kis mennyiségben is, erdélyi eredetű muníciót is felhasználhatott a császári sereg. Visszatérve az új típusú üzemek problémájára, összesen hét ilyen vállalkozást tudtunk kimutatni az 1718 előtti Magyarországon. Ha szigorítjuk a krité-