Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)

• nak, amikor így ír egyik replikájában: „Ne áltassuk egymást: semmiben sem értünk egyet! Sem a történeti tények mérlegelésében, sem a történelemszemléletben."

18 E sorok írója közismerten azok közé tartozik, akik a török kiűzését - a taszító mellékkörülmények dacára is - történelmünk legpozitívabb fordulópontjai közé sorolják, s a magyar társadalom érettségének jeleként értékelnék, ha ez egyszer úrrá tudna lenni historizált idegenellenességén, és képes volna szívébe zárni idegen hősöket is, ha azok olyan szolgálatokat tettek hazájának mint Lotharingiai Károly, Miksa Emánuel és Bádeni Lajos. E „deklaráció" után persze illenék előhozakodni a bizonyítékokkal is. Ha ezúttal mégsem tesszük ezt, nem az magyarázza, hogy valaminő szakmai fennsőbbrendűségi érzéstől vezérelve félre akarjuk söpörni a másfajta vélekedéseket és „elnémítani" a felfogásunkkal ellentétes adatokat,''hanem az, hogy az utóbbi időben több ízben is módunk volt véleményünket részletesen kifejteni, s többel most sem szolgálhatnánk.

19 A fentebb inkább csak a történeti köztudat megosztottságának illusztrálására felidézett vitának azonban van egy olyan mozzanata, amelynél érdemesnek tűnik elidőzni. „Árva megyében - olvassuk Vincze-Máthé István vitacikkében -, messze a töröktől, a császári zsoldosok 25 falut néptelenítettek el. Tolna megyében, az erdők és dombok védelmében fekvő Apar-Hőgyész-i uradalom területén, melyek 1685-ben még adóztak a Botka családnak mint földesúrnak, mind a 40 községet elpusztították. Esterházy Pál nádor tiszténél fogva is, meg a tömérdek panaszból alaposan volt tájékozódva az ország lakosságának a zsoldosok által történt tönkretételéről és nagyon jól tudta, hogy mindez újbóli nemzeti felkeléshez vezethet. Ezért 1685. január 27-én I. Lipót királyhoz intézett levelében a következő kifakadást tette : „Ha őfelsége Magyarországon a hegyek és erdők királya lesz, nem pedig az országlakosoké, az erdők bizonyosan nem védik meg a birodalmat, sem pedig a szomszédos tartományokat. A Magyarországot sújtó terhek csak az ellenség erejét növelik ... A rebelliót én bizonyára nem dicsérem, sőt elítélem, de - Felséged bocsánatát kérem - nem tudom dicsérni az eljárásnak ezt a módját sem, mely a rebelliót és konfúziót a királyságban okozza . . ." Történetírásunk mindmáig adós annak kimutatásával megyénkint, mely községek érték meg a töröktől való visszafoglalást lakottan, és melyek néptelenedtek el 1688-1703 között, különösen azokon a területeken, ahova a török többé a lábát sem tette be. Mégis sommásan a 150 éves török uralom kizárólagos terhére írják az ország, benne megyéink és falvaink ezreinek pusztulását. A magam részéről - egyelőre - Tolna megyére terjesztettem ki kutatásomat, melynek középkori területén 120 községünkről lehet megállapítani, hogy átélte és lakott maradt a török uralom megszűnésekor is. 1703-ban már csak 50 lakott községet találtak Tolna megyében az összeírok!"

20 E passzust nem azért idéztük ily hosszan, mert a reflexióíró saját kutatások