Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

Eredeti előadásomat, ami „Az alföldi magyarság pusztulása" címet viselte, és a Caraffa-járásról csak illusztrációként esett volna benne szó, több okból is meg kellett változtatnom. Nemcsak azért, hogy beférjen az előírt húsz percbe, hanem azért is, mert a meghívó kézhezvételekor világossá vált előttem, hogy előadásom több előadással azonos, vagy közel azonos kell hogy legyen, és ezt kiküszöbölendő is változtatnom kell előadásomon. Aztán változtatnom kellett azért is, mert beláttam, hogy ez az előadás - voltaképpen csak hozzászólás - nem alkalmas a vitára, főleg nem olyan kérdésekről, amelyekkel lényegüket tekintve egyetértek, csak valahogy az egyértelműbbséget, a ködösítő régi és mai propaganda, a mindennapi politika szempontjai helyett a történetiséget, a történeti igazságot (ha van ilyen egyáltalán?) szeretném hangsúlyozni. Mégpedig úgy, hogy semmi esetre se legyek ünneprontó a törökök kiűzése egyik fontos mozzanatára, a nagyharsányi csata háromszázéves évfordulójára emlékezve. Arról, hogy előadásom tárgya ellenére - a Caraíía-járás, vagy az alföldi magyarság pusztulása - idetartozik, ilyen vonatkozásban is aktuális több tegnapi előadás is meggyőzött. Úgy vélem, hogy előadásomnak legtöbb köze Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről, Vass Előd települési kérdéseket is tárgyaló, valamint Tímár György. Baranya népének kontinuitása a törökkorban című előadásához van. Mondanivalóm lényege az, hogy a felszabadító háborúk megítélésében kettős felfogás alakult ki, hogy ezen két felfogás közt ma is élénk vita van. A közelmúlt történeti-helytörténeti kutatásai a vitához kapcsolódóan újabb szempontokat, módszereket és adatokat szolgáltattak. Ezek közül az újabb szempontok, módszerek közül elsőnek azt említem meg, hogy a török uralom alatt kevésbé néptelenedett el az ország hódoltsági része, mint azt korábban hirdettük. Nagyon jó dolog ennek megvilágítására két, Bihar vármegyére vonatkozó népiségtörténeti feldolgozásra utalni. Jakó Zsigmond „Bihar megye a török pusztítás előtt" című, 1940ben kiadott munkájában, az 1552. évi dicajegyzék alapján, Bihar megye településeinek túlnyomó többségét lakottnak, sőt nem is egy esetben gyarapodó lélekszámúnak mondta, s a településállomány pusztulásának csak a következő évszázadban bekövetkező kezdeteire utalt.

1 Jakó utalásával ellentétben Me-