Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Bariska István: Franciaország és a tengeri nagyhatalmak viszonya a magyarországi török háborúkhoz

Habsburgok ellen nyugaton, török részről pedig annyiban, hogy miként tudja a Porta megerősíteni, de legalábbis megőrizni pozícióit a Duna-Tisza táján. Franciaország számára 1667-1692 között adódott egy negyedszázad, amely a francia hegemónia megszerzésének és megtartásának jegyében telt el. De éppen ez váltotta ki a legnagyobb ellenérzést is. Először Spanyolország vesztette el nagyhatalmi szerepét, majd amikor 1672-ben a két nagyhatalommal, Angliával és Svédországgal is sikerült szövetségre lépni, úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozza meg Hollandia birtokbavételétől. De Hollandia népfelkeléssel válaszolt, III. Orániai Vilmosnak az öt holland tartomány helytartójává emelésével és az angol különbéke megkötésével. Minthogy a vesztfáliai béke (1648) után a holland külpolitika Jan de Witt főpenzionáriusnak, a Tartományok Rendi gyűlése elnökének kezében a hollandok levantei és tengeri kereskedelme érdekében pacifikálódott, ezért Isten kísértése volt, ha Amszterdamban a háborús párt került a hatalomra. Ezért volt rendkívül kockázatos a két angol-holland tengeri háború, s ezért volt rendkívül érzékeny az az angolok által 1673-ban okozott veszteség, amikor az angol flotta elkobozta a holland hajóhad kétharmadát. Ezzel Hollandia megszűnt tengeri nagyhatalom lenni/* A francia támadásból tehát Anglia húzott hasznot, s a szó szoros értelmében az angolok fogták ki a holland vitorlásokból a szelet. Ezek után III. Orániai Vilmos helytartónak az a feladat maradt, hogy XIV. Lajos kontinentális hatalmának kiterjesztése ellen harcoljon. Innen nézve I. Lipót és IV. Mehmed közti békesség Hollandia elemi érdekévé vált. Azt várta tőle, hogy J. Lipót majdan a Rajna mentén aktivizálódik, hogy részt kérjen egy erős franciaellenes szövetségből. Egyébként a holland levantei kereskedelem fellendülését is várták ettől. A franciák azonban itt lépéselőnyben voltak, s La Haye-Vantelet követ 1673-ban nemcsak helyreállította a Portával a kapcsolatot, de a szerződések megújításával a szíriai és egyiptomi kereskedelmet is Franciaországnak biztosította. Ami a konkrét magyarországi felszabadító háborúkat illeti, a francia források - s itt elsősorban a „Buda Expugnata 1683-1718" c. európai forrásismertetőre gondolok - nem hagynak kétséget afelől, hogy Versailles követei mindent tudtak, ami a Német Birodalom keleti határain és azon túl történik, sőt, a lehetőséghez képest az események befolyásolására is törekedtek. Ami ugyanis Magyarországon, Lengyelországban, Ukrajnában vagy éppen Ruméliában történt, az közvetlen módon függött össze XIV. Lajos tengeri és kontinentális politikai terveivel. A XVII. században már jól működő francia követi, rezidensi és ügynöki hálózat működött keleten is, természetesen ide Bécset, Krakkót, Moszkvát, Konstantinápolyt is beleértve. Ezen a helyen nincs sajnos arra mód, hogy elegendő példát hozzunk ennek igazolására. Illusztrálásként azonban néhányat meg kell említeni. Pierre de Ciradin, Pierre de Castagneres de Chateauneui,