Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

V. EGYKORÚ NYOMTATVÁNYOK AZ 1687. ÉVI HADJÁRATRÓL ÉS A NAGYHARSÁNYI GYŐZELEMRŐL

gek is lettek volna, ha a választófejedelem őfőméltósága rögtön nem vezényli oda az Arco-ezredet, továbbá az ellenség figyelmét elterelő hadmozdulatot nem végeztet, amely következtében Piccolomini lovasszázadai időt nyertek és újra eredeti soraikba felállhattak. Minél inkább előrenyomultak az egységeink, az ellenség annál jobban visszahúzódott, egyik posztját a másik után hagyta el. Közben, egymásután a bozótokból a janicsárokat is kiűzték, és a teljes ellenséges támadó vonalakat meghátrálásra kényszerítették. Olyannyira, hogy az első sorban levő lovasság az ellenség ágyúi előtt már csak 150 lépésnyire állt. A választófejedelem őfőméltósága a balszárnyat is előrevezényelte, hogy ez a lovasság is azonos vonalba kerülhessen a jobbszárnnyal. Az ellenséges ágyúk és puskák közeli tüze egy időre feltartóztatta a csapatokat - a lövések azonban többnyire túl magasak voltak. A választófejedelem őfőméltósága mindenről tájékoztatta a lotharingiai herceget, főképp arról, hogy csapataink milyen közel állnak az ellenséghez és nem lehet mást tenni, mint az általános támadást végrehajtani. Ezután - amint a gyalogság felzárkózott - megindult a támadás és ezzel megtették az első döntő lépést a győzelem felé. A lotharingiai herceg a balszárnyunk jobboldalán álló lovasság élére állt, mivel a saját csapatai a sűrű erdő és bozótos miatt nem tudtak átjutni. Közben a mieink azokra az ellenséges lovasszázadokra támadtak - amelyek még nem hátráltak meg - olyan sikerrel, hogy a törökök menekülés közben még sáncaikat is átugrottak. Ebből látható volt, hogy zavar uralkodik közöttük, mire a választófejedelem őfőméltósága megparancsolta, hogy az egész balszárny azonnal támadja meg őket. Alighogy a mieink a törökök silány sáncaihoz érkeztek, már látható volt, hogy az ellenség hátrálni kezd. A szűk terepen a lovasaik összetorlódtak, mire a többiek fegyvereiket elhajigálva elhagyták a sáncokat és menekülni kezdtek. Savoyai Jenő herceg a választófejedelmi testőrséggel együtt (amely igencsak derekasan harcolt az akció során) a SachsenLauenburg, a Heissler, a Latour ezredekkel, valamint a saját ezredével elérte a sáncok balodalát, Rabutin gróf vezérőrnagy a Götz és a Truchsess lovasezredekkel a jobboldalt, s onnan kiűzve az ellenséget, átnyomultak a sáncokon. Steinau báró altábornagy, von Auersperg és Serényi gróf gyalogosezredei, valamint von Wallis gróf vezérőrnagy zászlóaljai a gyalogságot a bozótoson keresztül a sáncokhoz vezették és bekerítették a janicsárokat. Bielke altábornagy és őfőméltósága Savoyai Jenő herceg a fentemlített ezredekkel az egész török táboron keresztül üldözték az ellenséget a mocsárig. Az éjszaka beállta miatt szem elől tévesztették a törököket, felhagytak az üldözéssel, és bevárták a többi ezredet. A nap végeztével tehát a harc is véget ért. Ezt a győzelmet a hadjárat legnagyobb győzelmeként értékelték. Az ellenség soraiban - mégpedig a legjobb janicsárok között - 2000 foglyot és 8000 halottat számláltak (köztük azokat, akiket a bozótban öltek meg). Sokan a mocsárba fulladtak bele. 68 ágyút és 10 mozsárágyút, valamint rengeteg bombát, puskagolyót és lőszert zsákmányoltak. Nagy mennyiségű élelmiszer, fegyver és lovaskocsi került a mieink kezébe. A választófejedelem őfőméltósága a nagyvezír pompás sátrában töltötte az éjszakát. Katonáink közül a halottak, illetve a sebesültek száma nem volt több