Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

V. EGYKORÚ NYOMTATVÁNYOK AZ 1687. ÉVI HADJÁRATRÓL ÉS A NAGYHARSÁNYI GYŐZELEMRŐL

JELENTÉS A HARSÁNYI HEGYNÉL 1687. AUGUSZTUS 12-ÉN LEZAJLOTT CSATÁRÓL Ismeretes, hogy mikor az ellenséggel (a törökkel) csatázni kezdtünk, az visszavonult és rögtön Eszék mellett egy erős sánc mögé húzódott, ezáltal nem lehetett őket megtámadni, amit a nagyvezír győzelemként könyvelt el. Mind Konstantinápolynak, mind a többi erődítmény parancsnokának azt jelentette, hogy legyőzte a keresztény seregeket. Amikor azután megerősítette és felszerelte állásait, békeajánlatot tett. A mieink ezzel szemben sajnálattal nézték, hogy a vezér által, a béketárgyalásoktól, a vélt előny miatt el kellett halasztaniuk hadműveleteiket. Végül a tábornoki kar úgy döntött, hogy a sereggel egy kissé visszavonul és úgy tesz, mintha a török által megszállt másik magyarországi várat akarna elfoglalni. A terv tehát az volt, hogy ezáltal előcsalogassa az ellenséget, s azok elhagyják védállásaikat és csapataink után induljanak, ahol végre nyílt harcba lehet velük bocsájtkozni. Előzőleg a haditanácsban úgy döntöttek, hogy még egyszer a Dráváig menetelnek abban a reményben, hogy megütközhetnek az ellenséggel, vagy pedig - ha erre nem kerül sor -, akkor Siklós várából kivonják a helyőrséget, elszállítják a lőszert és az ágyúkat, aztán a várat a földdel teszik egyenlővé, és itt fogadják az ellenséget, amely, hogy hatalmasabbnak látsszék, minden felszerelését és kíséretét magával hozta. Ennek következtében mozgása lelassult és nehézkessé vált. Ennek megfelelően 10-én megindultunk Mohács mellől és kétnapos menetelés után megérkeztünk a Harsányi hegy lábához. A vonulás közben az ellenség az út melletti bozótokban itt-ott látható volt, és csapatainkat kisebb támadásokkal zavarni igyekezett. Azonban mégsem tudta ezzel megakadályozni a tervbe vett út megtételét. Az említett hegy mellett 50006000 török állt lesben, akiket az elővédünk: önkénteseink és más előcsapataink megtámadtak. Láthatóvá vált, hogy nem akartak összecsapni a herceg őfőméltósága velük szemben felállított jobbszárnyával. A horvát lovashadtest indult meg feléjük és visszaűzte őket, eközben túlságosan messzire előrenyomultak, s egy részüket a török bekerítette. A helyszűke, valamint a sűrű bozót miatt nem volt szerencséjük, néhány katonájukat elveszítették, de majdnem ugyanannyi ellenséges katonát megöltek. Miután tehát a fentemlített lovasság visszavonult a táborba, néhány ellenséges csapat újra embereinkre, sőt a választófejedelmi testőrségre támadt, őfőméltósága azonban derék zászlóaljával visszaverte az ellenséget a bozótba. Közben sok támadót elfogtak. Az a biztos hír érkezett, hogy a nagyvezír a szultántól kifejezetten parancsot kapott a támadásra. Ez volt tábornokaink számára a várva várt hír, amely a katonák