Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)
IV. LEVELEK AZ 1687-1688. ÉVI HADJÁRATRÓL
STARHEMBERG GRÓF, a császár táborának marsallja, igen bátor ember. A háborúskodásban szükséges összes tulajdonság közül leginkább a hősiesség adatott meg neki, ami egy tábornoknak inkább veszélyes, mint hasznos tulajdonság. Hirtelen haragú, heves. Akik ismerték is, már alig-alig dicsérik Bécs megvédéséért, inkább a sikertelenségét említik Buda ostrománál, ami a következő évben volt, és amiért kénytelenek voltak felmenteni. Bírálták és bírálják azért, hogy Bécs - mélyet a császár legjobb csapataiból tizennégyezer ember védett - a kéthónapnyi ostrom végére kétségbeejtő helyzetbe került. Bizonyos, hogy Starhemberg gróf nem kímélte, és megóvhatta volna a helyőrséget, ha nem vezényelt volna haszontalan kirohanásokat. A németek, akár az irigység, akár az ostromról rendelkezésre álló nagyobb ismeretük is beszél belőlük, Bécs megvédéséről kevésbé elismerően nyilatkoznak, mint pl. a többi nemzetek. SALM HERCEG, marsall, a magyar királyhoz kötődik neveltetésénél fogva. Nem tudom, ért-e a háborúhoz -. eleget szolgált, de méltó választás lenne ebből a fiatal hercegből nagy embert csinálni; van bátorsága, szelleme, nemes, erényes, s ha mindezeket a tulajdonságokat gyámfiában is felkelti, derék ember lehet belőle. Franciaország ádáz ellensége. RABATTÁ GRÓF, császári altábornagy és a császári hadsereg vezérhadbiztosa, aki ez utóbbi tisztségének jobban megfelel, mint az elsőnek. Nagy bölcsességet tulajdonítanak neki azokban a dolgokban, amelyek a hadsereg fenntartásával kapcsolatosak: a szálláshelyek kiválasztásában, a fegyelmezésében és a felderítésben, ami egy-egy újabb térség elfoglalásánál fontos. Ezek igen szükséges tulajdonságok a német hadseregben, amely a nagyszámú lovassága és a fosztogatás szelleme miatt - ami természetesen jellemzi - mindig két hónap alatt lepusztítja azt a vidéket, ami egész évekre elegendő lenne. DÜNNEWALD, a császár lovasságának tábornoka, igen alkalmas erre a megbízásra és joggal tekintik az egyik legjobb főtisztnek. Bátor, szellemdús és több a tapasztalata és gyakorlata, mint az összes többinek. PÁLFFY GRÓF, a császár lovasságának tábornoka. Igen eszes ember. Más háborúban még nem harcolt, csak a magyarországi hadjáratokban. Meg vagyok győződve arról, hogy nagyon derék férfi lenne, de minthogy az egyik legelső és legrégebbi magyarországi nemes családtól származik, megtalálta a módot a bécsi udvar meggyőzésére, hogy jól bánjanak a magyar urakkal. Nagyobb előrehaladást tett a hadiméltóságok megszerzésében, mint azt a szolgálatai és cselekedetei megengednék remélni. CARAFFA, a lovasság tábornoka kegyetlenségeivel tűnt ki, és azzal, ahogy a szerencsétlenektől elcsalta a pénzt. Több olyan összeesküvés felfedésével vált hírhedtté, melyekről azt mondják, hogy sosem léteztek, de amelyek a császár és az ő saját érdekeit szolgálták. Olyannak tartják, aki képes a hasznára fordítani a dolgokat.