Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

IV. LEVELEK AZ 1687-1688. ÉVI HADJÁRATRÓL

FELJEGYZÉS SAVOYAI JENŐ HERCEGNEK I. LIPÓT CSÁSZÁR ELŐTT TETT SZÓBELI JELENTÉSÉRŐL, AMELYBEN LOTHARINGIAI KAROLY FŐVEZÉR MEGBÍZÁSA ALAPJÁN, A NAGYHARSÁNYI DIADALRÓL SZÁMOLT BE Ezt jelentette Savoy hercege, akit a főherceg a nagyvezér sátorában szóbeli jelen­téstételre elküldött. Savoy hercege a következőket jelentette szóban: A győzedelmet akkor vívtuk ki, midőn hadseregünk sikertelen vállalkozás után a Dráván túlról kénytelen volt visszatérni. Az ellenség ugyanis követett bennünket és olyan kedvező állást foglalt él, hogy nem lehetett megközelíteni remélve, hogy a mi csapataink nem maradhatnak meg ezen a területen, amely a csapatok szakadatlan ide-odavonulása következtében teljesen elpusztult és letard volt. Ezért a főherceg elhatározta, hogy az országrészt feladja s min­dent, Pécset is elpusztítva elvonul. A megkezdett menetet látva az ellenség, előnyét kihasználva megtámadta hadseregünk balszárnyát, amely a bajor had­testből állott, ez azonban ellentállott és olyan hősiességgel harcolt, hogy később visszaűzte a táborba, sőt abba is betörve, az egészet kilencven ágyújával összes sátraikkal, köztük a nagyvezír sátrával - amelyet a trónörökös kapott - elfog­lalta. Az ellenség fejvesztve menekült és mindent otthagyott. Mintegy 7-8 ezer török maradt a harctéren. Commercy herceget lándzsával roham közben át­döfték, nehezen marad meg. A fiatal Zinzendorf, Rabutin unokájának el­lőtték a lábát, úgyhogy nehezen marad meg. Leopold. Horváth Kázmér bécsi hadilevéltárban készített jegyzete az irat lelőhelyéről a következő­ket mondja: „Haditanács az 1687. évi hadjáratról. VIII/1687. Fasciculus. Kérésünkre bécsi kollégáink így nem tudták az eredetit megtalálni. A feljegyzést Horváth Kázmér közölte Dunavidék, 1937. március 28-i számában: „Egy érdekes okirat a II. mohácsi csatáról" cí­men. A császár a hírt hozónak értékes gyémánt gyűrűt ajándékozott.

Next

/
Thumbnails
Contents