Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

I. BEVEZETŐ

zolt. Ábráinkat, amelyeket levéltárak és könyvtárak, valamint múzeumok bo­csájtottak rendelkezésre, a lelőhelyük jelzetével publikáltuk. Ahol a jelzet nem szerepel, az filmen, vagy nagyításban saját gyűjteményben, vagy Horváth Kázmér hagyatékában van. Több ábra az eredeti jelzet pontos megnevezése nélkül került gyűjteményünkbe, mivel több őrzési helye is van, nem tartottuk fontosnak a felsorolást. Elismeréssel és hálával kell szólnom végezetül mindazoknak az intézmé­nyeknek és személyeknek a támogatásáról, akik ennek a kötetnek a megvalósí­tásában részt vállaltak. A kiadást támogató Művelődési Minisztériumnak, a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja elnökségének, a Baranya Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztályának, Pécs Város Tanácsának, a Sik­lósi Városi Tanács és a Nagyharsányi Tanács vezetésének, a Baranya Megyei Művelődési Központ vezetésének, a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A forrást őrző intézmények önzetlen támogatásáért köszönetet mondok, el­sősorban a Karlsruhei Tartományi Főlevéltárnak, valamint a Müncheni Hadi­levéltárnak. A hosszú éveken át nyújtott tudományos támogatásért mindenekelőtt dr. See­wann Gerhard (München) könyvtárvezetőnek, továbbá Somorjai Béla svájci kartográfusnak, Tafferner Antal müncheni tudományos kutatónak, akik bécsi és karlsruhei kutatásomban éveken át segítettek. Köszönettel tartozom Ta­kács Éva muzeológusnak, dr. Lakatos Ernő nyugalmazott levéltárigazgatónak, dr. Sarosácz György mohácsi múzeumigazgatónak, dr. Füzes Miklós tudomá­nyos kutatónak, Bezerédy Győző történésznek, akik a kötet képanyagának fel­kutatásához adtak önzetlen baráti segítséget. Az elmúlt években a korszak kutatása örvendetesen fellendült, kitűnő publi­kációkat adva az érdeklődő olvasók és szakemberek kezébe. Kötetünkkel tisz­teletünket kívántuk kifejezni a nagyharsányi csata 300. évfordulóján, bízva abban, hogy mind a magyar történettudomány, mind a baranyai helytörténet­írás asztalára fontos és hasznos munkát helyeztünk. Egyben emléket kíván­tunk állítani a baranyai földben nyugvó katonák küzdelmének. Pécs, 1987. augusztus Dr. Szita László szerkesztő

Next

/
Thumbnails
Contents