Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Kalász Gyula: Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt
Kalász Gyula Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt Buzássy Ábel, a ciszterci főgimnázium igazgatója 1918-ban a rendház História Domusába a következőket jegyezte fel: „November 14-én, egy csütörtök-napon történt életem legszomorúbb eseménye: Pécsre érkezett a megszálló szerb sereg."-Majd hozzáfűzte: „Máskorra tartom fenn, hogy ezen dologról írjak.”1 Amikor az idegen uralom alá vetett város iskoláinak helyzetével foglalkozunk, az elemzés logikai rendje megkívánja, hogy először a megszálló hatalom adminisztratív intézkedései kerüljenek bemutatásra. Mélyítve a vizsgálatot, foglalkozni kell az intézmények elleni tárgyi, vagyoni, tulajdonjogi kártételekkel. Végül nem hallgathatók el a személyek sérelmére elkövetett kirívó esetek sem. Bár a padovai fegyverszüneti megállapodás nem tartalmazott területi megszállásra vonatkozó tételt, a megalázó körülmények között, Linder Béla által 1918. november 13-án aláírt belgrádi katonai konvenció már deklarálta a területfoglalást. A francia diplomácia a háttérből jótékonyan mobilizálta a szerb politika nacionalista expanziós törekvéseit. Még ezen a napon, késő este megérkezett a hivatalos bejelentés a MÁV pécsi igazgatóságához, amiben közölték, hogy 14-én reggel városunkba érkezik Eszék felől a szerb katonaság.2 3 Valójában ezzel a veszéllyel nem a váratlan meglepetés erejével hatóan kellett volna találkozni. Ha a magyar politikai elit nem a teljes zűrzavarban és meghasonlásbán, hatalmi válságban élt volna, akkor a diplomácia akár titkos csatornáin, nemzetbiztonsági kérdésként már időben foglalkozni illett volna azzal az 1917. július 20-i korfui nyilatkozattal, ahol a szerb dinasztia égisze alatt kovácsolandó SHS királyság létrehozásáról esett szó. Még 1918 őszén sem lett volna késő a védekezés, de magára maradt az önmagát feloszlató országgyűlés felsőházának elnöke, Wlassich Gyula, aki világosan elmondta, hogy bosszúszomjas veszély fenyegeti az ország területi integritását. Károlyi is, Linder is, Jászi stb. is tudhatta, mert Belgrádban Franchet d' Espérey egyértelműen kijelentette, hogy a körülöttünk lévő, ugrásra kész ellenség támadása csak az ő intésétől függ. Jellemzően, az 1918-19-es politikai kalandoroknak látószöge legfeljebb budapesti hatalmukra meg a román behatolásra nyílott, ott is lagymatagon. A szerb annexió következtében a déli vármegyék és benne Pécs sorsa nem érte el ingerküszöbüket. Menynyire igaz Herczeg Ferenc meglátása, „hogy a magyar, ha egyszer torkon ragadta önmagát, nem ér rá többet, hogy Szent István örökségét megőrizze a ragadozóktól"? 1 CISZTER 1930, 7. 2 Vő.: LENKEI 1922, 281. 3 HERCZEG 1942, 83. 79
