Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)

Vargháné Szántó Ágnes: A spanyolnáthajárvány Baranya vármegyében és Pécsett (1918-1919)

Vargháné Szántó Agnes: A spanyolnáthajárvány Baranya vármegyében és Pécsett (1918-1920) jól zárható tartályba vagy sublimát27 vízben gyűjtsék, a páciens vérét és külön­böző „excrementumát" felfogó edényt mésztejjel fertőtlenítsék, de a betegszobák higiéniája érdekében is szót emelt, ezek nedves ruhával való feltörlését szorgal­mazta. A főorvos az általa kezelt betegek eseteit megfigyelve megállapította, hogy bár a spanyolnátha nem kímélt egyetlen korosztályt sem, mégis főként a gyermekeket, illetve a 20 és 45 év közötti korcsoportban28 leginkább a nőket veszélyeztette. Az idősebbek immunisnak29 tűntek a számára, több száz esete közül ugyanis csak kettő képviselte ezt a korosztályt. A városban a kezdetektől tekintve - saját szeptember végi megközelítő becslése szerint - a nem kezelt esetekkel együtt mintegy 5000 spanyolnátha megbetegedés volt. Halálozás 11 esetben következett be, azaz 0,2%-os halálozási rátával számolt. Ezt más or­szágokhoz hasonlítva (pl. Svájc) kedvezőnek minősítette. Vélekedése szerint a spanyolnátha „elérte [...] a legmagasabb fokot s kezd a magas polcról lefelé szállani". Az enyhe lefolyású járvány dacára azonban mindenkit a kötelessége betartására intett, azaz, hogy ügyeljen a tisztaságra, óvakodjon a meghűléstől, legyen min­denben mértékletes, tartsa a gyermekeket felügyelet alatt és teljesítse a javasolt intézkedéseket, így lehet könnyen legyőzni ezt az „új ellenséget".30 A Pécsett (is) veszedelmesen terjedő spanyolnátha ügyében 1918. szeptember 30-án tartott városi közegészségügyi bizottsági ülésen31 elhangzott, hogy mivel a megbetegedéseket nem kötelező bejelenteni, pontos számadatok nem állnak rendelkezésre. Becslések szerint 3000 fő volt ekkor a városban a spanyolnáthás betegek száma, amelyből 80% könnyűnek, 20% súlyos lefolyásúnak bizonyult. Felmerült a kérdés, hogy a bizottság kimondja-e a betegség járványszerűségét 27 higany és klór vegyülete, oldatát régen fertőtlenítőszerként használták, erős méreg 28 A „hagyományos" influenzavírusoktól eltérően valóban, a fiatalabb, teljesen egészséges, erős immunrend­szerrel rendelkező korosztályból is szedte áldozatait, ekkor vérzéses tüdőgyulladás volt a halál oka. Ebben az esetben a szervezet fokozott immunválasza, az immunrendszer túlreagálása vezetett halálhoz. Az idő­sebbek, krónikus betegek halálát főként a másodlagos fertőzésként fellépő bakteriális tüdőgyulladás okozta. GÉRA 2015,735. 29 Az 1889-1890-es influenzajárványon átesettek bizonyos immunitását feltételezték. 30 Dunántúl, 1918. október 1.2. A városban bevezetett vízkorlátozási intézkedések azonban az ajánlott higié­niai tanácsok betartását nehezítették, ráadásul a lázcsillapításra használt borogatás és a hűtőfürdő sem volt mindig kivitelezhető. 31 A közegészségügy fenntartása, javítása, helyreállítása az államigazgatás feladata volt. A hatóságok felü­gyeleti és intézkedési hatáskörét tekintve, elsőfokú hatóság nagy és kis községekben a szolgabíró; rendezett tanácsú városokban a polgármester, vagy az e célra kijelölt helyettes; törvényhatósági joggal felruházott városokban a rendőri (kapitányi) hivatal, illetőleg annak e célra kijelölt tagja vagy tagjai. Másodfokon nagy és kis községekben, rendezett tanácsú városokban az alispán, törvényhatósági joggal felruházott városokban a városi tanács. Harmadfokon a belügyminiszter. Minden törvényhatóságban egészségügyi bizottságot kel­lett alakítani, mely tanácskozó, véleményező és indítványozó testületként működött, veszélyes járványok alkalmával járványbizottsággá alakulva a szükséges óvó rendszabályok elrendelésére, kivitelezésére, va­lamint a belügyminisztériummal és más hatósággal való közvetlen érintkezésre nyert felhatalmazást. 1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy rendezéséről. https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=87600014.TV &targetdate=&printTitle=1876.+%C3%A9vi+XIV.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev (letöltés ideje: 2020. augusztus 18.) 245

Next

/
Thumbnails
Contents