Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Tegzes Ferenc: "A pécsi hadiárvák jótevője". Mendlik Oszkár (1871-1963)
Tegzes Ferenc: „A pécsi hadiárvák jótevője". Mendlik Oszkár (1871-1963) születésű festőművész nevét, ki távol idegenben is gondolt szülővárosának háborús árváira. Adománya tette lehetővé azt, hogy mi most örülhetünk mindezeknek az ajándékoknak. Karácsonyt küldött nekünk, mely, íme mára megérkezett hozzánk messze Hollandiából - illetve még annál is messzebbről. Ott volt a kiindidása, annál a betlehemi istállónál, ahol angyalének hirdette az Isten végtelen szeretetét. Mert ott tanulták meg az emberek, hogy hogyan kell szeretni: minden nagylelkűségnek, jószívűségnek, emberbaráti érzésnek, nemes adakozásnak a forrása a világ Megváltójának jászol-bölcsőjénél fakad. Úgy képzeljük el most, mintha ezt mind a karácsonyi kis Jézus küldte volna, aki rábízta jóságos kezű angyalokra ajándékainak kiosztását. Mendlik Oszkárnak a küldeménye jóságos, meleg szíveken keresztül jutott el hozzánk, s ezen az úton a pénzösszeg számtalan hasznos holmivá változott át, átvarázsolta a találékony szeretet. Ez a ruha különösképpen fog melegíteni bennünket, a meleg kezek nyomát érezni fogjuk rajtuk. Igen, mert egész biztosan tudjuk azt, hogy minden egyes öltésnél a szeretet vezette a tűt ki-be a szöveten, tudjuk azt, hogy minden egyes ajándékdarabot a jóságos szeretet rendezgetett itt össze. Szeretnénk ezt megköszönni azoknak, akik ennek a mai napnak a karácsonyi angyalai voltak. De hiába is próbáljuk köszönetünket szavakkal kifejezni. Szeretetre csak szeretettel felelhetünk, hálás szeretettel az értünk jóságosán fáradó, dolgozó szeretedre. A szívünk kitárul mindazok felé, akik nekünk ma karácsonyi örömet szereztek: olvassák ki belőle hálánkból fakadó imádságunkat: ...azon a szent éjjelen majd, mikor megnyílnak az egek, a kegyelmek özöne áradjon rájuk, kísérje áldás az egész életüket!« Ezután újból karácsonyi énekek csendültek fel a karzaton, üde gyermekajkakról. Ahogy betöltötték a termet, elhatottak mindenkinek a szívéig. Rügybe fakasztották az isteni szeretet karácsonyi hajtását és kiváltották a vágyódás tiszta óhaját: Békesség földön az embernek! Tizenegy óra felé kezdődött meg az ajándékok kiosztása, melynek során a pécsi elesett hősök, eltűntek, és hadifoglyok421 gyermeke kapott meleg ruhát és cipőt."50 A megadományozottak közül később mindenki megkapta a Sziebert Róbert által megírt ismertetést Mendlik Oszkárról, annak arcképével.51 Mendlik Oszkár 1918. január 1-én írt levelében érdeklődik, hogy a pécsi szegény gyerekek részére átutalt összeget megkapta-e rendben a város, mert erről ő semmiféle értesítést nem kapott. Neki az átutaló bank felé év elején el kell számolni, ezért kéri, hogy az átvett összegről hivatalos elismervényt kapjon.52 A polgármester 1918. január 26-án kelt meleghangú levelében köszönte meg a „hazafias, nemes, emberbaráti" jótékonyságot. Egyúttal kimentette magát a még meg nem történt elszámolásról. Oka, hogy a kereskedőktől és iparosoktól még nem érkeztek be a számlák, illetve a hölgybizottság még nem készítette el az összesítést.53 Ezzel véget ért Mendlik Oszkár pécsi emberbaráti tevékenysége. Mert igaz ugyan, hogy elszakadt fizikálisán szülőhazájától, a gyerekkorában meg-meg látogatott pécsi rokonaitól, de jól írta 1912-ben egyik kiállításával kapcsolatban a kritikus: „Csak saj50 Dunántúl, 1917. december 25.3. 51 Dunántúl, 1918. április 24. 4. 52 MNL BaML 1406. g. Pécs város Tanácsa. E-248/1918. 53 MNL BaML 1406. g. Pécs város Tanácsa. E-248/1918. 233