Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)

Előszó

Előszó utóbbi években új lendületet kapott, ezért fontosnak tartottuk megvizsgálni a prole­tárdiktatúra rendszerének helyi sajátosságait is. A kötetünkben megjelent dolgozatok a fenti problémákat veszik górcső alá, a lo­kális vonatkozások bemutatása mellett számos esetben kitekintenek a régió határain túlra. A szerzők Dél-Dunántúl történetének avatott ismerői, témájuk jeles kutatói. So­raikban egyetemi oktatók, pedagógusok, helytörténeti kutatók és a „derékhadat" al­kotó levéltárosok találhatók, ami már önmagában is garanciát jelent a levéltári forrá­sok gazdag tárházának kiaknázására és hasznosítására. Az egyes tanulmányok témái között széles a választék. Könyvünk alapvető célja, hogy az átfogó, áttekintő jellegű politika-, had- és gazdaságtörténeti megközelítéseken túlmutatóan a mindennapi éle­tünkre napjainkig kiható eseményeket a Dél-Dunántúl szempontjából vizsgáljuk meg. Levéltárunk 2006-ban indította útjára a Baranyai Történelmi Közlemények című ki­adványsorozatot. A sorozat keretein belül eddig összesen hét tanulmánykötet látott napvilágot: Odor Imre-Rozs András (szerk.): Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete. Ba­ranyai Történelmi Közlemények 1. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2006. Nagy Imre Gábor (szerk.): Baranyai Történelmi Közlemények 2. A Baranya Megyei Le­véltár Évkönyve 2006-2007. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2007. Rozs András (szerk.): Pécs és Baranya 1956-ban. Baranyai Történelmi Közlemények 3. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2008. Márfi Attila (szerk.): Utcák, terek, épületek Pécsett. Baranyai Történelmi Közlemények 4. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 2010. Borsy Judit (szerk.): Uradalmak térben és időben. Baranyai Történelmi Közlemények 5. MNL Baranya Megyei Levéltára, Pécs, 2013. Kult László-Odor Imre (szerk.): Rangos famíliák -jeles személyek a 18-20. századi Dél- Dunántúlon. Baranyai Történelmi Közlemények 6. MNL Baranya Megyei Levéltára, Pécs, 2014. Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború. Baranyai Történelmi Közlemények 7. MNL Baranya Megyei Levéltára, Pécs, 2017. Pécs, 2020. Mindszent hava Kult László levéltár-igazgató MNL Baranya Megyei Levéltára 12

Next

/
Thumbnails
Contents