A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
FORRÁSELEMZÉSEK - Vargháné Szántó Ágnes: A pécsi sajtó a Nagy Háború első két évében
Vargháné Szántó Ágnes: A pécsi sajtó a Nagy Háború első két évében tek fenntartóit utasította, hogy azokat felszólítás esetén azonnal engedjék át katonai célra. Felmentést adott a háromszoros kihirdetés alól azoknak a házasulandóknak, akiket katonai szolgálatra behívtak. A papok olyan bűnök alól is feloldozhatták a bevonulás előtt álló katonákat, amelyek alól a püspök, vagy - rendkívüli esetben - a pápa adhatott volna feloldozást. Ezeken kívül engedélyezte a híveknek a vasár- és ünnepnapi gazdasági munkát. Az iskolák mindennapjairól is tájékozódhat a kutató. A pécsi közép- és alsófokú iskolák élete a háborúnak köszönhetően fenekestől felfordult. Az iskolaépületeket intézményenként eltérően rövidebb-hosszabb ideig katonai célokra használták fel (beszállásolásra, illetve kórházi célokra), a hontalanná vált iskolákat más intézetek fogadták be. A pécsi belvárosi leányiskolának például a Miasszonyunk női rend által fenntartott felsőbb leányiskola adott otthont, de a Szigeti Külvárosi Népiskola egyes leánytanulói is itt folytathatták tanulmányaikat.132 A lapok folyamatosan közvetítették a diákok és tanáraik jótékony cselekedeteit is. Az újságok az információk nyújtásán túl az olvasóközönség véleményének is teret adtak, ismertették a panaszokat (azt hallani a városban..., egyes hangok azt mondják...), majd helyreigazították azokat. Arra az aggodalomra például, hogy tavasszal beköszönt az ínség, nem lesz elegendő élelmiszer, a lapok igyekeztek megnyugtatni az olvasókat: a kormányzat hatósági intézkedésekkel kordában tartja a helyzetet, takarékos életmód mellett minden élelmiszerből lesz elegendő.133 A Hadseregszállítók és háborús áldozatkészség című cikkben egyenesen meg is írja a szerző: „Megint olyan kérdés, amit kényesnek mondanak, de aminek elhallgatása a közkérdésekkel foglalkozó részről bizonyos lelkiismeretlenséget jelent abban a pillanatban, mihelyt rájön ennek a kérdésnek közérdekű voltára. Ha azután ez a kérdés olyan, mit lépten-nyomon tárgyal a társadalom, akkor már egyenesen kötelesség vele foglalkozni.” A cikkben az újságíró azt taglalja, amiről mindenki beszél: a háború nyomában jár a szegénység, a nyomor, ugyanakkor minden háborúnak megvannak a milliomosai is. Ide sorolhatók a hadiszállítók is. Ez ellen emel szót a lap, egyben megoldást is kínál: a kormányzatnak kell cselekednie, és szerződés keretében kell kényszeríteni őket, hogy busás bevételükből jótékonykodjanak.134 A Dunántúl nem egészen egy hónap múlva hozta a hírt, miszerint az összes szállítás elintézésére egy központi hivatalt - mint a hadügyminisztérium külön ügyosztályát - létesített a kormányzat.135 A másik félnek is volt lehetősége megvédenie magát. Lelkes János a Dunántúl hasábjain a nyerészkedéssel vádolt kereskedőket védte: „Természetes [...] egy keveset félre is tehessünk, hogy ne legyen szükségünk arra, hogy levett kalappal álljunk öregségünk idején a P.N. ajtaja elé kérve egy kis alamizsnát. Mert talán tudják azok a soha meg nem elégedettek, hogy a kereskedőnek nemcsak ahhoz van joga, hogy adót, hogy házbért fizessen, hogy család132 Dunántúl, 1915. január 1. 6. 133 „Mindenből lesz elegendő.” Pécsi Napló, 1915. január 15. 5. 134 Dunántúl, 1915. január 21. 4. 135 Dunántúl, 1915. február 17. 2. 305
