A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)

A HÁBORÚ EGYÉNI SORSOKON KERESZTÜL - Zóka Péter: „Hegyessy Kapitány Űr!” Igmándy-Hegyessy Géza katonai pályája 1914 és 1918 között

Zóka Péter: „Hegyessy Kapitány Úr!” Igmándy-Hegyessy Géza katonai pályája 1914 és 1918 között szavával élve a XX. század „őskatasztrófáját”,4 egy speciális, egyedi forrásokon ala­puló, mikrotörténeti nézőpontból mutassam be. Az ilyen mikrotörténeti kutatások ugyanis gyakran képesek arra, hogy a szakirodalomban már meggyökeresedett, szin­te közhellyé vált megállapításokat megkérdőjelezzék, és az egész történeti témát adott esetben egy gyökeresen új megvilágításba helyezzék. A Hegyessy család irathagyatéka 1966-ban került a Pécsi Állami Levéltár birto­kába, melyet a kulturális minisztérium levéltári osztályának javaslata alapján 3000 Ft-ért vásárolt meg a levéltár akkori vezetése.5 Mivel tehát egy alapvetően családi irategyüttesről van szó,6 mely értelemszerűen nem csak Igmándy-Hegyessy Géza a családtagokkal folytatott levelezését tartalmazza, ez egyúttal kiváló lehetőséget te­remt arra is, hogy a téma iránt érdeklődő kutató az összehasonlító forráselemzés kri­tikai módszerét eredményesen alkalmazhassa. Számos esetben tapasztalható ugyan­is, hogy Hegyessy Géza harctérről küldött levelei nincsenek ellátva megfelelő kelte­zéssel, és a cenzúra miatt gyakran olyan információkat sem tartalmaznak, amelyek alapján megállapítható lehetne az, hogy az adott forrás hol, és a háború mely évében keletkezett. Ugyanakkor Géza testvéreinek - Lászlónak, Ivánnak és Jankának - le­veleiből, távirataiból esetenként kiegészíthetővé válnak a fentebb említett hiányzó információk. Vizsgálódásaim során én csupán a Hegyessy családnak az MNL Baranya Megyei Levéltárában őrzött irathagyatékára támaszkodtam, noha nyilvánvaló, hogy a címben jelzett téma teljességre törekvő kifejtése mindenképpen szükségessé tenné a budapes­ti Hadtörténeti Levéltár, illetve a bécsi Kriegsarchiv vonatkozó anyagainak áttekinté­sét is. Mivel azonban további kutatásaimnak nem célja a téma monografikus igényű feldolgozása, hanem megelégszem a puszta figyelemkeltéssel, úgy gondolom, hogy a levéltárunkban őrzött forrásanyag bemutatása kielégítő e cél elérése érdekében. Hegyessy Géza személye Igmándy-Hegyessy Géza (1882-1980) Magyarország két háború közötti történetének egyik meghatározó személyisége volt. Kiváló katona, a vitézi szék ügyvezető törzs­kapitánya, testőr-altábornagy, aki Horthy legbelsőbb köréhez tartozott, mint annak személyes tanácsadója és bizalmasa. Jelen írásnak nem pusztán az első világégés szomorú mementója ad aktualitást, hanem egyben az ő személye is. Néhány évvel ezelőtt ugyanis Szigetváron rendeztek egy, az életútját fókuszba állító konferenciát. Az elhangzott előadások között azonban egy sem volt, amely Hegyessy Géza első 4 KENNAN 1981,3. Valójában az eredeti angol nyelvű szövegben szereplő „great seminal catastrophe” kifejezés jobban kifejezi a szerző mondanivalójának lényegét, miszerint a Nagy Háború és következményei sajnálatos módon valóban „megtermékenyítöleg" hatotttik a 20. század későbbi konfliktusaira 5 MNL BaML XIII. 1. Igmándy-Hegyessy család iratai, g. 49 (68). 6 MNL BaML XIII. 1. Igmándy-Hegyessy család iratai. 226

Next

/
Thumbnails
Contents