A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ EGYÉNI SORSOKON KERESZTÜL - Szerecz Miklós: Egy „öreg honvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának bemutatása és elemzése
Szerecz Miklós: Egy „öreg honvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának... a tárogatóján, hiszen tudta, hogy áthallatszik hozzánk, magyarokhoz. Ez így ment tovább egyik estéről a másikig. Mindig hallottuk, hogy az oroszoknál fújj a a tárogatót. Az oroszok, az orosz tisztek ott fogták maguknál az orosz lövészárokba, hogy nékik fújja a tárogatót, és tudták, hogy áthallatszik mi hozzánk, magyarokhoz, és hogy mi csak bosszankodunk rajta. Öt napot töltött már szegény Kása barátunk az oroszok között. A többi foglyot amint elfogták őket, azonnal elkísérték befelé Oroszországba, csak a Kosát fogták ott az orosz tisztek, miután nála volt a tárogatója is. Ötödik nap estéjén, amikor már jól besötétedett, valahogy kiszabadult a körmeik közül és megszökött tőlük, beugrott az erdőbe és csak mifelénk szaladt. Csakhogy a muszkák észrevették azonnal a szökést és géppuskával utána lövöldöztek, amiből három lövést kapott szegény Kosa. A három lövés közül egyik fején találta, kettő pedig az oldalába bal felöl. Mind a három lövés halálos volt. Este 10 óra lehetett, amikor odavánszor- gott hozzánk a sebeivel. Bekötöztük a sebeit szegénynek és lefektettük, de az alatt elmondta, hogy amikor elfogták őket az oroszok, mindjárt a tárogatós katonát keresték a foglyok között és örültek, hogy engem is elfoghattak a bitangok. A bajtársaimat elkísérték Oroszországba, engem holnap reggel akartak elkísérni, idáig ott tartottak a lövészárkukban, hogy este zenéljek nekik. Tehát, hogy holnap reggel ne kísérjenek Oroszországba, megszöktem tőlük, ami szerencsétlenségemet okozta, mert én ezekből a súlyos sebekből ki nem gyógyulok soha. A tárogatómnak is elveszett a fele a futás közben, mert a kezemben volt, hogy kiszöktem az oroszok közül, de nem bánom, csak ilyen súlyos sebeket ne kaptam volna. Ennyit beszélgettünk vele, de észrevettük, hogy elaludt. A sebesült vivők kezdték összerakni a hordágyat, hogy leviszik a legközelebbi segélyhelyre. De amire összerakták és odajöttek, hogy elviszik, akkor már a halálán volt. Haldoklott szegény, így nem vitték el sehova sem, hisz nem volt már orvosi segítségre szüksége. Három lövést kapott, éppen elég volt neki, a sebekből elvérzett, átszen- derült a túlvilágra szegény Kosa barátunk. Kirlibabától körülbelül 20 kilométer távolságra északnyugatnak foly dogál egy kis csörgedező patak. Ennek a kis pataknak a partján ástunk egy sírgödröt, egy hármas fenyőfa alatt és ott temettük el. Ott pihen, ott nyugszik, ott alussza örök álmát a Kosa barátom. A baltával faragott keresztjére tintaceruzával ráírtam ezen szavakat: Itt pihen Kosa László a 30. honvéd gyalogezred tárogatós katonája. Isten veled pajtás 1917. július. 18. Azonban ennek a kis pataknak a vizétől üzenhet haza Magyarországra, mert a kispatak összevegyül a Kárpátok több apró foly óival, és ezek teremtik a szép magyar Alföld folyóját, afüzespartú Tiszát. A Tisza vize meg majd itthon elbeszéli a Kárpátokban örök álomban pihenő katonák üzenetét. Vége. Kovács György. 1917 nyara.” 221
