A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ EGYÉNI SORSOKON KERESZTÜL - Szerecz Miklós: Egy „öreg honvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának bemutatása és elemzése
Szerecz Miklós: Egy „öreghonvéd, a világháború harcosa”. Kovács György harctéri naplójának... Hányszor álmodozom felőletek, ti kedves testvéreim, de szeretném a sírotokat felújítani vagy közietek pihenni és veletek álmodozni Magyarország boldogságáról. Mert ti azt hiszitek, hogy Magyarország nagyobb lett és szebb lett, mert hiszen ti azért haltatok meg, a ti szép magyar hazátokért, hogy boldog legyen Magyarország és a magyar nemzet benne. Hej, de sokszor rátok gondolok ti kedves vitéz testvéreim, akik haldokló óráitokban üzenetet küldtetek tőlem a ti kedves öveiteknek, mondtátok: - Ha életben maradsz te kedves testvérem, mondd meg az édesanyámnak, vagy a kedves feleségemnek, hogy engem ne várjanak többé haza a kisfalumba. Hej, ti, akik ott pihentek, nem tudjátok Magyarország sorsát, hogy miért haltatok meg, hogy miért is folyt el a véretek! Ti derék magyar vitézek!” „A tárogatós katona a fronton.”8 Forrásközlés Kovács György első világháborús harctéri naplójából. „A tárogatós katona a fronton [kiemelés tőlem]. Aki a tárogató hangját egyszer hallotta, az csak azt tudja róla elmondani, hogy igen szép hangszer. És aki a tárogatóval szépen tud játszani, azt igazán érdemes hallgatni. Kivált, ha esti órákban játszik rajta valaki, annak hangja órányi távolságokra is elhallatszik, és mindenki szívesen hallgatja a bájos, tündéri hangját. Továbbá a naplómban egy tárogatós katonát jegyzek fel, aki jó ideig volt velem a fronton. Balaton vidéki, keszthelyi fiú volt, civil életében juhászlegény volt, és pedig már jó öreglegény, de sohasem nősült meg, csak úgy élte világát egyedül valahol a Balaton vidékén, mint juhászbojtár. Azt mondta, hogy ő csak a tárogatójában találta örömét egész életében. De tudott is rajta játszani a tárogatóján, úgy hogy csak kevés embert lehet hallani, aki úgy tudott játszani, mint ahogyan ő tudott. Többek között számtalanszor megtörtént, ott az orosz fronton, amikor a lövészárokban voltunk úgy este, amikor nem volt támadás, csak úgy unalomból lövöldöztünk egymásra, amíg bele nem untunk, az oroszok is csak olyan gyéren lövöldözgettek, de ha a tárogatót megfújta a Kosa barátom, mert Kosa László volt a neve a mi tárogatós katonánknak, akkor mindjárt az oroszok is abbahagyták a lövöldözést és ők is hallgatták. Amikor fogtunk egy vagy több oroszt, még azok is elmondták, hogy milyen kedvvel hallgatják ők is azt a hangszert, amit itt a magyaroknál fújnak. Még azt is mondták, hogy az orosz tisztek mindig azt mondják, csak azt a muzsikás katonát tudnánk elfogni, hogy ott őnáluk zenélhetne. Mondtuk nékik, hogy ti oroszok úgy sem értitek a magyar nótát, de azért szép hallgatni, ha nem is tudnak magyarul, felelték az oroszok. A napló - számozatlan - 260. oldalán. Megjegyzendő: a naplót közölvén magam arra törekedtem, hogy könnyen olvasható legyen, ezért a helyesírást javítottam, de a szavakon, a mondatokon, azok sorrendjén semmit sem változtattam, csupán a mai köznyelvhez igazítottam, bár e bevezető, ismertető írásban a naplóból idézett részeket - mint látható - változatlanul adom közre. 219
