A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ GAZDASÁGI ASPEKTUSAI - Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára az első világháborúban
Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára ... járművek pedig csak többé-kevésbé feleltek meg a célnak.6 Volt, aki erre így emlékezett: „a mozgósítási terv szerint a negyedik napon kellett a fogatokat útba indítani a mozgó hadsereg részére, hogy a hadseregnek rendelkezésre álljanak az élelem és a hadiszerek szállítására. Tehát szállításra képes kocsik hibátlan állapotban, jó lószerszámmal és jó kerekekkel kellettek. És amikor ezeket a gyülekező helyen szemrevételezték, akkor egyik sem volt kifogástalan, sőt a fogattulajdonosok némelyike olyan arcátlan volt, hogy azt állította, hogy a teljes érték akkor is megjár neki, ha a fogat csak a falu végéig tart ki.”7 Egy másik példa a nehézségekre: a cs. és kir. 6. gyalogezred tisztje így írt a pécsi polgármesterhez 1914. szeptember 14-én: „Hivatalos tisztelettel értesítem, hogy a rendelkezésemre bocsájtott 50 kocsiból csak 9 kocsi felelt meg országos fogatozásra, miért is kérem hogy a hátralevő 13 fogatról holnap reggel 9 óráig gondoskodni szíveskedjék,”8 A helyzet orvoslásával - a szükség növekedésével egyenes arányban - rövid pár hónap múltán meg kellett próbálkozni. Az állam már ekkor (1915 elején) az ország kisiparossága felé fordult egyre szorongatóbb helyzetében és ettől (is) várta új kocsik és egyéb felszerelés szállítását a hadsereg számára. A szállítóeszközök esetében szabványoknak nem kellett megfelelni, csak a teherbíró képesség, a tengely fajtája (perselyes) és a szügyhámos fogatolás megléte volt követelmény, a jármű hosszának is csak a minimuma volt megadva: „a m. kir. honvédelmi minister úr a honvédség új és pótalakulásait az eddigi gyakorlattól eltérően a jövőben feltéve, hogy ez a katonai kincstárnak az eddiginél lényegesen nagyobb megterhelésével nem járna, kizárólag új jármüvekkel szándékozik ellátni egyrészt, hogy a csapatokat jobb és tartósabb vonatanyaggal lássa el, másrészt, hogy a gazdasági munkálatok akadálytalan lebonyolítását a kocsik és hámszerszámok folytonos beszolgáltatása ne késleltesse. A honvédelmi minister úr egyelőre havonként 300 drb. helyi szokásos teljesen felszerelt 2 méternél nem rövidebb, perselyes (zsíros) tengelyű, 12 métermázsa teherbíró képességű parasztkocsit (szekeret) 6 Érdemes egy kicsit áttekinteni a korabeli két legfőbb közúti közlekedési eszköz, a szekér és a kocsi fogalmát és különbségeit, hogy jobban érzékelhessük a korabeli viszonyokat és a szabvány hiányát. A szekér „igaerővel, fogatokkal vontatott és teherszállításra használt, fából készült, négykerekű jármű. A szekér nagyon gondosan szerkesztett szállító eszköz; semmi fölösleges nincs rajta, mégis mintegy 110-120 főbb alkatrészből áll. Az egyes alkatrészeknek táji elnevezései nagyon változatosak és emellett különbség mutatkozik a paraszti és a mesteremberek által használt alkatrész-elnevezések között is [...] Ezeken, az önmagukban is sok részből álló, főbb alkatrészeken kívül a szekér sokféle rendeltetéséből kifolyólag még egy sereg kisegítő, kiegészítő alkatrész, szerelék is tartozik a szekérhez. A helyi viszonyoknak megfelelően a szekérnek számtalan táji változata alakult ki, mind méretre, mind formára [...]”N. L. 4. 1987,610-613. A kocsi „könnyű, négykerekű jármű, melyet minden esetben ló húz. Az ökör által húzott járművet általában szekérnek nevezik, jeléül annak, hogy nehéz terhek szállítására rendelt eszköz. A teherszállításra szánt jármüvet akkor is szekérnek nevezik, ha azt ló húzza. A kocsi szerkezetileg azonos a szekérrel, csak könnyebb, finomabb kidolgozású. A paraszti kocsi alváza éppen úgy két részből: kocsielőből és kocsiutóból áll, mint a szekér szekérelőből és szekérutóból”. N. L. 3.1987, 228- 231. 7 ETE ms., é. n. s MNL BaML IV. 1406. e. Pécs Város Tan. ir. C-7778/1916. (2). 82
