A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ GAZDASÁGI ASPEKTUSAI - Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára az első világháborúban
Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára ... nalbeli, vagy az ellátmányt a frontra szállító, illetve futárszolgálatot teljesítő, a két helyszín között mozgó fogatokról és a kisszámú automobilról egyaránt. Először is szólni kell a vasútról és szerepét legalábbis alapjaiban össze kell vetni a közúti járműhasználat szerepével, hiszen a vasút volt a mozgósítás és a frontra jutás elsőszámú eszköze. A 19. század második fele, a 20. század eleje a „térlegyő- zési technikák”2 szempontjából egyértelműen a gőzgép, a gőzmozdony virágkora volt. Az évezredek óta használt lónál hatékonyabb gőzerő csak hatalmas építményben tudott hatékonyan működni, akkorában, amely alá már vasból készült külön utat kellett építeni. (Léteztek közúti gőzgépek is, de ezek jóval kevésbé hatékonyan üzemeltek, mint a kőolajszármazékkal működő automobilok.) A háború kezdetére már vasútvonalak mellékvágányokkal kiépült szövevényes hálózata fonta be a majdani hadviselő országok területét. Mindegyik állam ezen keresztül tudta csak kellő hatékonysággal mobilizálni hadseregét, hiszen a motorizáció még gyerekcipőben járt, és a közúti infrastruktúra is hiányzott. A vasút kisebb méretekben közvetlenül a fronton is jelen volt: külön tábori vasutakat építettek a szállítás megkönnyítésére, de sokszor a központi hatalmak óriási nehéztüzérségi lövegeit is vasúton vontatták tüzelőállásba. Példa a hátországból is van: a komolyabb nagykereskedő, vagy gyáros saját telephelyére bevezető, az országos hálózathoz csatlakozó iparvágánnyal rendelkezett. A közúti járművek és állatok nem versenyezhettek sem gyorsaságban, sem teherbíró képességben, sem anyagi megtérülés tekintetében a vasúttal. Ezeknek a szállítóeszközöknek és málhás állatoknak a szerepe a hátországban, valamint a fronton, illetve a közvetlen odajutásban, és a harcoló alakulatok ellátásában értékelődött fel. A háború elején senki sem számított rá, hogy milyen messze ható és gyökeres változások elindítója lesz ez a konfliktus. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege 19. századi szemlélettel és járműtechnikával (kevés motoros járművet kivéve), de több szempontból 20. századi haditechnikával - bár elégtelen felkészültséggel - vágott bele a harcba. Véleményem szerint lényeges kérdés, hogy a nem kötöttpályás mobilitás még a múlt századi alapokon állt, hiszen így nagy szerepe volt a frontvonalak megmerevedésében. Bár a hadseregek rendelkeztek a közvetett irányzású, nagy tűzerejű tüzérségi rendszerekkel, azok előremozgatása terepen igen lassú és körülményes volt, a gyalogság fedezetét, a front gyors áttörését és az áttörés kiszélesítését elősegítő páncélozott harcjárművek pedig 1916-ig még nem álltak rendelkezésre (néhány páncélautót kivéve, ám ezeknek jelentéktelen szerep jutott). Másrészt az utánpótlás előrejuttatása is mind nagyobb nehézségekbe ütközött a kiépítetlen, vagy lerombolt közúti infrastruktúrán, ami szintén lassította, végül kifullaszthatta az előrenyomulást. Már a háború első hónapjaiban kiderült, hogy gyors győzelemben egyik fél sem reménykedhet, ám az elhúzódó konfliktusra igen kevéssé voltak felkészülve, ami megmutatkozott a szállítóeszközök és ezek erőforrásainak jelentős és hirtelen fogyatkozásában is, de főként abban, hogy 2 FRISNYÁK 2001,1. (a bevezetőben római számmal) 80
