Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)
Rozs András: A Rozingerek. Egy pécsi polgárcsalád a 18-20. században
Rangos famíliák - jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon i dejűleg szerződéseket kötött az illetékes szakmák legjelesebb képviselőivel a városháza építésének szakmunkáira. így a kőfaragó és kőplasztikai munkákkal Vogl Mihályt, a régi kőfaragó dinasztia leszármazottját, bízta meg a városi tanács, aki el is vállalta a munkákat 10 000 váltóforintért. A belső asztalos munkákat Rogosinszky György, a toronyóra felszerelését a neves órakészítő Pillér család egy tagja vállalta. A városháza építésére kifizetett összes munkabér 80 000 forint volt.31 Az új városháza lakatosmunkáinak kikiáltási árát 6 090 forintban állapították meg. A liciten a város legjobb lakatosmesterei igyekeztek megszerezni a jelentős megbecsülést és anyagi hasznot ígérő megbízatást. Végül Rozinger Mátyásé lett a munkák elvégzésének joga, aki fiát, Rozinger Józsefet, és Gelencsér Mátyást előzte meg 6 040 forintos ajánlatával.32 Rozinger Mátyás (Mathias Rosinger), az ekkor már hatvanas éveit taposó lakatosmester el is végezte a városházán szükséges lakatosmunkákat legjobb mesterségbeli tudása szerint, így az ablakok zsaluzását, valamint az igen nehéz, mert veszélyes feladatot jelentő toronydíszek - az idézett levelében említett országcímer koronával és angyalokkal - elkészítését és felhelyezését. A választott község egy „ kiküldött választmány ” által ellenőrizte az elvégzett munkákat és a számadásokat. E választmány több hiányosságot észlelt több mester - így Vogl Mihály kőfaragó, Rogosinszky György asztalos és Rozinger Mátyás lakatos mesterek - munkájában, és több fizetési tétellel megkurtította e mesterek járandóságát. Hogy ebbeli ténykedésében vajon a tényleges szakmai megítélés, a város költségeinek rövidítési szándéka, vagy pedig egyszerűen csak a mindenáron való beleszólás tekintély-szempontjai játszottak-e szerepet, nem tudjuk. Mindenesetre utóbbit valószínűsíti az a hosszú, és a mesterek szakmai tudását lebecsülő kitételeket tartalmazó megalázó procedúra, mely még jóval a munkák befejezése után is folytatódott, és csak 1835-ben nyert végleges lezárást. Az ügyfolyam azzal kezdődött, hogy az érintett mesteremberek nem nyugodván bele az őket ért sérelmekbe és anyagi megkárosításokba, reklamáló levelet írtak a választott községnek, előbb Rosinger és Rogosinszky, később Vogl, és ismét Rosinger. A választott község 1832-ben még kitért a válasz, illetve az állásfoglalás elől („a Választott Község semmit sem válaszolhat’’''), és átutalta a döntést a városi tanácsra („ön maga bö látása szerént ezen két rendbeli Kérelemlevélre valamit végezni méltóztattna”). A döntés felelőssége így a mestereket megbízó városi tanácsra hárult, amely nem akarván élezni viszonyát a választott községgel, mintegy annak nyomására határozatot hozott a mesterek járandóságának megkurtításáról. E döntésben valószínűleg közrejátszott az 31 VÖRÖS 1963, 126. 32 MNL BaML IV. 1003. b., PVT. ir., 835/1830. sz. 270 Rozs András
