Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)
Hermann Róbert: Az "összeférhetetlen". Perezel Mór pályaképe
beérkezett fél lovasüteggel együtt kilenc lövege volt, a magyaroknak - a cs. kir. források szerint - tizennégy. Ha valóban ennyien voltak, akkor a Hertelendy- hadosztály tüzérségén kívül csupán a Perczel-dandár lövegeinek egy része vett részt a tűzpárbajban. Ottinger már-már arra gondolt, hogy rohamra indítja a Hardegg-vérteseket, amikor délután 1 óra tájban a cs. kir. dandár jobb oldalában feltűnt egy magyar üteg, és elkezdte lőni a vérteseket. Ottinger ekkor kapta a jelentést, hogy a magyarok megkerülték a jobbszárnyát, s veszélyeztetik visszavonulási útvonalát. Ezért a gyalogságot vasúton Albertiba indította, s a vértesekkel visszavonult Ceglédre. A Hardegg-vértesek krónikása szerint Ottinger a városon vágtában haladt át, ezt követően Ceglédbercel és Cegléd között ismét felállította vérteseit, majd visszavonult Albertire. A magyar hadijelentés és Ottinger Albertiből írott jelentése azonban kevésbé tervszerű visszavonulásra mutatnak. Ez utóbbiban Ottinger arról írt, hogy a magyarok tizenkétfontos, tehát nagy kaliberű és lőtávolságú lövegekkel lőtték csapatait, s emiatt kényszerült visszavonulásra. Mivel tudomásunk szerint a bevetett magyar ütegek között csak hatfontosak voltak, Ottinger megállapítása igen komoly bók a magyar tüzérség teljesítményének. Amiről viszont teljesen hallgatnak forrásaink, az a magyar gyalogság. Ennek okát csak találgathatjuk. Elképzelhető, hogy a gyalogság meg sem érkezett. Ha a dandárok valóban 10 órakor indultak el, mint ahogy ezt Perczel elrendelte, akkor a gyalogság délután 1 óra tájban, de inkább később érhette el a csatateret. Azaz, mire megérkezett, az ütközetnek már vége is volt. Igaz, a város előtt felállított nehézlovassággal a gyalogság úgysem igen tudott volna mit kezdeni. Ottinger Ceglédbercelen hátrahagyta a vadászzászlóaljat és a Wallmoden- vértesek két századát, többi csapataival pedig Albertin egyesült a fővárosból segítségére küldött csapatokkal. Itt a parancsnokságot Karl Zeisberg vezérőrnagy, Jellacic vezérkari főnöke vette át. Zeisberg maga is erősítéseket sürgetett, s úgy vélte, hogy a magyarok nem csak Szolnokot akarták visszafoglalni, hanem a további előnyomulásra törekszenek. A magyar sikerek olyan rémületet keltettek a cs. kir. főhadiszálláson, hogy Windisch-Grätz újabb erősítéseket indított Albertibe, sőt, a Görgeit üldöző csapatok egy részét is visszarendelte a főváros védelmére. Perczel táborához még a szolnoki ütközet után csatlakozott Henryk Dembinski altábornagy, aki néhány napja érkezett Párizsból, s akit Kossuth Perczel hadtestének megszemlélésére küldött a táborba, azzal a távlati szándékkal, hogy Dembinskit nevezi ki a honvéd fősereg vezérévé. Perczel a szolnoki és ceglédi sikerek után folytatni akarta előnyomulását, de január 26-i jelentésében már arról számolt be, hogy visszavonja seregét Szolnokra. A hadügyminisztérium ugyanis két, később tévesnek bizonyult jelentés alapján arra utasította Perczelt, hogy hadtestéből egy hadosztályt küldjön a tiszafüredi hidat fenyegető 4-5 000 főnyi ellenség megállítására. A hírek Az „összeférhetetlen”. Perczel Mór pályaképe 157 MNL Baranya Megyei Levéltára Évkönyve 2014
