Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
KARLINSZKY BALÁZS: A veszprémi székeskáptalan Nagyberény környéki birtokainak szervezete a középkorban
Uradalmak térben és időben A veszprémi káptalan középkori és kora újkori okleveleiről a 1781-ben készült a már említett mutató. Ez az elenchus az említett települések esetében sorolja fel az 1082-ben kiadott László király-féle oklevelet, vagyis a településnév szerint összeállított mutatókötetben ezek a birtokok szerepelnek. Tényleges káptalani birtoklás azonban a legtöbb falu esetében nem mutatható ki, illetve az okleveles forrásokban is megfogható birtokok száma a mutatókötetbelinél jóval szerényebb.17 Az is félrevezető lehet, hogy az elenchusba nemcsak az 1082-es oklevélben szereplő somogyi birtokok kerültek bele, hanem például a pannonhalmi apátsággal a somogyi tizedek és tizednegyedekért a középkor folyamán többször föllángolt jogviták során gyakorlatilag bármilyen kontextusban előforduló birtokok.18 Ha tehát egy birtok esetében a káptalan ottani tizede miatt támadt vita, akkor azt a települést is felvette a birtokokat összesítő elenchusba annak 18. századi összeállítója. Ha eltekintünk tehát azoktól 17 Regesztáihoz írott előszavában Kumorovitz másképp értékeli az 1082-es adománylevél tartalmát. Okfejtése szerint bár az oklevél 14. századi hamisítvány, de mindenképpen az elkészítésével egykorú tényleges birtokviszonyokat tükrözi, vagyis valamennyi abban felsorolt falu és településrész a káptalan birtokát képezte. (VR 7-8.) Ennek ellentmond azonban az a tény, hogy az elenchuskötetben felsorolt szerzemények nem kis hányada esetében kizárólag az 1082-es, 1350-es, 1407-es és az 1693-as, vagyis a hamisítvány és átírásainak évei alatt vettek lajstromba okleveleket, vagyis ezeken kívül oklevéllel nem rendelkezünk a káptalan itteni birtoklásáról. Elképzelhető természetesen az ezekre vonatkozó források pusztulása, azonban a csak ezekkel az említésekkel rendelkező birtokok magas, kb. 15 %-os aránya ezt nem teszi valószínűvé. Az elenchusbeli somogyi birtokok esetében ez az arány úgy módosul, hogy az előbbi állítás a 37, a délkelet-balatoni birtoktesthez tartozó településből 5 - Benez, Cleti (Kiüti), Dulusd, Gam, Kexa (Kéttye), Suen (Sövény) - esetében igaz. Suen, azaz Sövény birtok esetében például az 1082-es összeírás és átírásai alapján feltételezhető lenne a káptalan háborítatlan birtoklása, azonban egy nem a káptalan magánlevéltárában fennmaradt oklevél szerint a káptalan itteni birtokát 1343-ban Ugali Pálnak adományozta el. AO IV. no 210. (347-349.) További 6 birtok vagy birtokrész - Kiüti, Kapoly, Kőröshegy, Luba, Tát, Túr - esetében pedig az említett átírások mellett még egy okleveles előfordulás regisztrálható. Ez pedig az 1358-ban Kont Miklós nádor által tartott Somogy megyei közgyűlés határozata, mely szerint a káptalan „idegenektől elfoglalva tartott” („quas manus alieni occupasset”) birtokrészeinek bitorlóit eltiltotta azok használatától. VR 495. Az 1082-es összeírás 37 településéből tehát 11 esetében nincs egyéb említés a veszprémi káptalan birtoklásáról, és ami még inkább elgondolkodtató, hogy ezek egyike sem fordul elő a 15. századi állapotokat rögzítő káptalani számadáskönyvben. 18 A pannonhalmi bencések és a veszprémi püspök Somogy megye feletti joghatóságának kérdését Solymosi László az utóbbi javára látja igazoltnak. SOLYMOSI 1999, 100-107. Az itteni tizedekkel kapcsolatos nézeteltérések már a 13. században felmerültek a bencések és a veszprémi püspök, illetve káptalana között. MREV I. Bevezetés 1XXX. A 16. század elején ismét fellángolt a vita az apátság és a káptalan között, amely 1516-ban nyert végleges rendezést. LUKCSICS 1908, 4-11. 18 Karlinszky Balázs
