Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
SZABÓ ATTILA: Szerkezetátalakítási törekvések a ceglédi vallásalapítványi uradalomban 1782 és 1866 között
Uradalmak térben és időben Összegzésképpen leszögezhető, hogy a ceglédi vallásalapítványi uradalomnak a 19. század derekán folytatott gazdasági korszerűsítési kísérletei nem hozták meg a remélt eredményeket. 1848-ig a nagy gazdasági kapacitással rendelkező Cegléd mezőváros (és Bércéi község) úrbéresei által szolgáltatott természet- és pénzbeli adózások meghatározó maradt. Az uradalmat sem az 1836-os törvények (mint pl. a hosszúfuvar vagy az ugardézsma eltörlése), sem az 1840-es önkéntes örökváltságot megengedő törvény sem kényszerítette üzemszervezetének tényleges átalakítására. Az 1840-es évek majorság-fejlesztési kísérletét legfeljebb látszatcselekvésként lehet értékelni. A jobbágyfelszabadítás bár alapjaiban rengette meg az úrbéri szolgáltatásokra épült uradalmat, de az 1850-es években továbbra sem sikerült lényeges majorsági fejlesztéseket bevezetni. A juhászati bevétel növelését a rét- és legelőterületek nagysága, az ipari tevékenység (tégla-cserépégetés és kőfejtés) emelkedését pedig a helyi szűkös kereslet határolta be. Az úrbéres szerződések megkötése és a legelőfelosztás lezárulásával - igazodva a többi alapítványi uradalmakhoz - Cegléden is teljes egészében áttértek a bérleti rendszerre. FORRÁSOK MNL PML NkO IV. 165 b. ■ Pest-Pilis Vármegyei cs. kir. Úrbéri Törvényszék és Pest-Solt Vármegyei cs. Kir. Úrbéri Törvényszék egyesített iratai. Pest-Solt megyei úrbéri perek (1723) 1856-1861 (1913) MNL PML NkO V. 1. b. ■ A belső és külső tanács gazdasági gyűlésének jegyzőkönyvei 1843-1848 MNL PML NkO V. 1. d. ■ Cegléd Mezőváros Tanácsának iratai 1697-1848 (1885) MNL PML NkO V. 4. a. ■ Cegléd mezőváros adószedőjének iratai, dicalis összeírások 1720-1848 (-1849) MNL PML NkO XI. 602. ■ Ceglédi Vallásalapítványi Uradalom tiszttartójának iratai 1781-1852 MNL PML NkO XI. 603. ■ A Ceglédi Vallásalapítványi Uradalom Tisztiszékének iratai 1812-1847 MNL PML NkO XI. 607. ■ XI. 607 Ceglédi cs. kir. Közalapítványi Uradalom tiszttartójának iratai 1848-1867 IRODALOM GALGÓCZY 1877 ■ Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monográfiája. Kiadta: Weiszmann Testvérek, Budapest, 1877. HORVATH 1901 - Horváth Sándor (szerk.): Pestvármegye 1789. évi kataszteri fölmérése. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle (?), 1901 184 Szabó Attila