Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)

PILKHOFFER MÓNIKA: A Dunagőzhajózási Társaság pécsi kolóniáinak kiépülése a dualizmus korában

laktak.31 1910-ben megnyitották a Gesztenyés utcával párhuzamos Körrnöcz utcát is, ahol felvigyázói házakat kezdtek építeni. A két, kétlakásos, vakolt homlokzatú ikerházon a sarkokat armírozás hangsúlyozta, az oldalsó bejá­ratok faszerkezetű verandákról nyíltak, a bonyolult tetőszerkezet egy-egy padlásszobát rejtett.32 (Lásd 2. kép, 157. o.) Már 9 lakóépület állt a templom körül, amikor 1912-ben két tiszti és egy felvigyázói lakóházra kért a vállalat építési engedélyt. A telep építészeti arcula­tának változatosságát biztosította, hogy a két, egy időben emelt tiszti lakóház a megegyező földszinti alaprajz ellenére más homlokzatokkal készült. A temp­lommal szemben emelt architektúra középső tengelyében a boronafalas pad­lásszoba németes jelleget ad az épületnek, melyben 5 szoba, előszoba, konyha, kamra, cselédszoba és fürdőszoba szolgálta a lakók kényelmét. (Lásd 3. kép, 158. o.) A másik tiszti épület hasonló ablakkiosztással, de a DGT lakóépületeinek új spalettáival épült meg. Az egyszerűbb, 4 szobás lakóház kontyolt tetősíkja­inak kicsiny padlásablakai azt is elárulják, hogy földszintes épületről van szó. Akétcsaládos, kontyolt tetőoromzatos felvigyázói épületben olyan 2,5 szobás lakásokat alakítottak ki, melyekben a félszobát kamra elnevezéssel jelölték az alaprajzon.33 A tisztviselő-telepet az első világháború után tovább építették. A tisztvi­selő-telep kiépülésére ösztönzőleg hatott a Jicínsky-féle fejlesztési program, mivel a modernizáció a vállalatnál dolgozó mérnökök és szakemberek számá­nak növekedését eredményezte. A bányászat fejlesztése azonban nemcsak az üzemek koncentrációjával, de a munkások létszámgyarapodásával is együtt járt. Pécsbányatelepen munkáslakóházakat inkább az 1920-as évek elején emeltek, de még az 1910-es években felépült a 114 ágyas pécsbányatelepi legényszálló. A társaság korábban Szabolcson üzemi épületekből alakított át hálótermeket nőtlen bányászai számára,34 ám ezek aligha feleltek meg a célnak. A pécsbányatelepi kolóniától keletre, Schroll-akna közelében 1919- ben használatba vett artisztikus új épület viszont minden igényt kielégített. A belső elrendezést illetően erre garanciát nyújtott, hogy annak kialakításában a DGT építésvezetői: Leixner és Gartner Károly mellett a drezdai Göhmann és Einhorn vállalat, valamint Hans Bindacz ostravai bányamérnök is szerepet játszott. A külső szakemberek bevonása a tervezési feladatokba nem egyedi eset, találkoztunk vele az üzemi épületeknél is. Mindenesetre a homlokzat formái: az apró ablaktáblás nyílások, a geometrikus motívumok és a klasszikus 31 BML: IV. 1406. 7679/1901. 32 BML: IV. 1406. C-6389/1911. 33 BML: IV. 1406. C-17339/1913. 34 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL): Z 271. Első Dunagőzhajózási Társaság Pécsi Igazgatósága Építési Osztály 82. csomó 155. tétel A Dunagőzhajózási Társaság pécsi kolóniáinak kiépülése a dualizmus korában 147 Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2010

Next

/
Thumbnails
Contents