Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)
TEGZES FERENC: Egy tér a revíziós politika szolgálatában - A Pécsi Országzászló szerepe a város társadalmi életében
Országzászlónál, amelyen az ünnepi lobogó volt látható, félárbócon. Erre nyilván szintén sokan voltak kíváncsiak a nap folyamán.12 4. Augusztus 20. Államalapító uralkodónk napján több pécsi hazafias szervezet adott díszőrséget. A helyi sajtó előzetes felhívásában, miszerint „az országzászló gondolatának mély jelentősége át kell, hogy hassa közönségünket is, amelynek részvétele az őrségváltásnál fontos társadalmi demonstráció. Ezért az országzászló jelentőségét átérző közönséget szívesen látják.”13 „Reggel fél 9 órakor ünnepélyes díszzászló felvonás, a díszőrséget a Had és Katonaviseltek Egyesületének tagjai láttják el fél 13 óráig. Ekkor zenés őrségváltás, a szolgálatot a Magyar Frontharcos Szövetség Pécsi Csoportja veszi át és adja az őrséget 17 óráig. Ekkor ünnepélyes zászló levonás és a zászló kicserélése a hétköznapi zászlóra.”14 A forgatókönyv itt is hasonló módon zajlott az évek során. 5. Szeptember eleje. 1929. január elsején jelent meg a nemzeti zászlókultúra elmélyítéséről kiadott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet: „A nemzeti lobogó mindenütt az állam méltóságának s a nemzeti erőnek szimbóluma, az állam összetartozásának és megkülönböztetésének jele. A hazafias érzés és a hazához való ragaszkodás hiányára vall a nemzeti zászlónak kevésre becsülése, vagy éppen megvetése. A kommunistáknak is legelső teendőjük volt a nemzeti lobogó elkobzása, használatának szigorú megtiltása. A legtöbb külföldi államban oly nagy a nemzeti zászló iránt való tisztelet, hogy minden külön törvényes rendelkezés nélkül is szinte beidegződött az emberek leikébe, hogy katonai, némely helyen a polgári lobogó előtt való tisztelgést is minden állampolgár magára nézve kötelezőnek tartja, a magáról megfeled- kezőt a közönség kényszerítené kötelességének teljesítésére. Ezzel szemben sajnosán kell megállapítani, hogy a magyar társadalomban a zászlókultusz tekintetében a múlthoz képest erős visszaesés tapasztalható, az emberek egésze határozottan közömbös a nemzeti zászló jelentősége iránt, nemzeti ünnepek alkalmával sokkal kevesebb zászlót láthatunk, mint a múltban; az ifjúság sem tűzi ki olyan általánosan a nemzeti kokárdát, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt. Pedig igaz magyar hazafi előtt éppen a közelmúlt eseményeiből és jelenlegi helyzetünkből kifolyólag a fokozott zászlókultusz szükségességét 12 Pécsi Napló, 1936. 05. 24., 2.; 1940. 06. 04., 3. Maga a gyászünnepség általában este a színházban volt. 13 Pécsi Napló,1936. 08. 15., 4. 14 Pécsi Napló, 1936. 08. 20., 2-3. Egy tér a revízió szolgálatában - A Pécsi Országzászló szerepe a város társadalmi életében 271 Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2010