Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - IRATOK - Dr. Gál Gyula iratai

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Dékánjá­tól Biz. 10/1957. szám DR. GÁL GYULA egyetemi tanársegéd fegyelmi ügyében a kiküldött vizsgálóbizottság által felvett jegyzőkönyvek és eljárás, valamint jelentés alapján a következő határozatot hoztam: Dr. Gál Gyulát a Mt. 112. §-a 4. pontjának második mondatába ütköző fegyelmi vétség miatt írásbeli megrovásban részesítem. Megokolás A kiküldött vizsgálóbizottság jelentése I. fejezetének sorrendjében a le­folytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen a következő tényállást álla­pítom meg. 1. Dr. Gál Gyula az 1956. október 31-iki munkástanács ülésen javasolta, hogy úgy a dolgozók, mint az ifjúság káderanyaga legyen őrizet alatt és afelől később történjék intézkedés és majd legyen az érdekelteknek kiadható. (: Jkv. 5. old. 1. bek.:) Ennek a nyilatkozatnak a ténye meg sem közelíti a fegyelmi vétség fogal­mi körét. Köztudomású, hogy a hatóságok országszerte, beleértve a minisz­tériumokat is, az első szóra akadálytalanul kiadták az u. n. káderanyagot az érdekelteknek. Ennyire dr. Gál Gyula javaslata nem is ment el. 2. Balatonyi Lajosné tanúvallomása alapján (: jkv. 11-12. oldal:) és az ügy egyéb adataiból megállapított tény, hogy dr. Gál Gyula 1956. októ­ber 27-én három személy jelenlétében azt a kijelentést tette, hogy most fél a Kocsis, mert felakasztatott egy embert, aki szegény ember volt és kulák özvegyasszonyt vett el és egyedül Kocsis tudta volna megmenteni. Mindez egy rozsdás fegyverért történt. Dr. Gál Gyulának ez a nyilatkozata természetesen a legnagyobb mérték­ben helytelenítendő és pedig kézenfekvő okokból. Tiszteletlenség egy tanár-

Next

/
Thumbnails
Contents